Kultúra
Debrecenben tanuló fiatal muzsikus is részt vesz a Patachich Summer Music Academy első nagyváradi mesterkurzusán
Augusztus 3. és 10. között első alkalommal rendezik meg Nagyváradon a Patachich Summer Music Academy nemzetközi nyári zenei akadémiát, amelynek résztvevői között egy Debrecenben tanuló fiatal muzsikus is helyet kapott. A Nagyváradi Római Katolikus Püspökség kezdeményezésére életre hívott program célja, hogy a szakmai fejlődés mellett nemzetközi művészi kapcsolatokat és közösséget építsen a következő zenészgeneráció számára.
⇢
Kultúra
Negyvenegy nagybányai remekművet mutat be a püspöki palotában nyílt kiállítás
Az Ernst Galéria és a Nagyváradi Római Katolikus Püspökség közös szervezésében 2026. április 20. és június 20. között különleges jelentőségű képzőművészeti kiállítás nyílik a Nagyváradi Római Katolikus Püspöki Palota termeiben „NAGYBÁNYAI REMEKMŰVEK MAGÁNGYŰJTEMÉNYEKBŐL” címmel. A tárlat 41 festményt vonultat fel a nagybányai művésztelep kiemelkedő alkotóitól, olyan műveket, amelyek jelentős része magángyűjteményekből, illetve Nyugat-Európából érkezik, és a nagyközönség számára ritkán, vagy egyáltalán nem volt eddig hozzáférhető.
⇢
Kultúra
European Music Open Nagyváradon: Romániában először nálunk a Bécsi Ifjúsági Filharmónia
Június 11-16. között negyedik alkalommal szervezik meg az European Music Open elnevezésű nemzetközi fesztivált Nagyváradon. A program egyik kiemelkedő eseménye Wolfgang Amadeus Mozart Requiem című művének bemutatója a nagyváradi római katolikus székesegyházban. Közreműködnek a Bécsi Állami Opera szólistái, a Bécsi Ifjúsági Filharmónia és a Nagyváradi Állami Filharmónia Énekkara.
⇢
Közélet
A Püspöki Palota kertjében idén is lesz gyertyagyújtás, és megnyitja kapuit az Adventi Vásár
A Nagyváradi Római Katolikus Püspökség advent szombatjain a Székesegyház előtti téren felállított adventi koszorúhoz várja a nagyváradi plébániákat, papokat, szerzeteseket és híveket - közös gyertyagyújtásra. A szabadtéri, két méter átmérőjű koszorú első gyertyája, december 1-jén, az egyházmegye szeminaristái által vezetett szertartás keretében lobban majd lángra. December 8-án pedig immár ötödik alkalommal nyitja meg kapuit a Püspöki Palota kertjében a jótékonysági Adventi Vásár, ahol Szent Miklós püspök is meglátogatja a legkisebbeket.
⇢
Közélet
Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyés püspök mutat be szentmisét Nagyváradon
A Nagyváradi Római Katolikus Püspökség zarándoklatra hívja a híveket április 29-én a nagyváradi székesegyházba, hiszen a helyi hagyomány szerint ezen a napon az egyházmegye alapítóját, Szent László királyt ünnepeljük. A szentmise főcelebránsa és szónoka Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyés püspök lesz.
⇢