Közélet
Kormánytámogatással újul meg a nagyváradi Ady Endre Gimnázium épülete Kormánytámogatással újul meg a nagyváradi Ady Endre Gimnázium épülete
Jóváhagyta a kormány a nagyváradi Ady Endre Gimnázium épületének teljes restaurálását ? jelentette be Cseke Attila fejlesztési miniszter. A római-katolikus egyház tulajdonában lévő műemléképület felújítására közel 65 millió lejt biztosít a szaktárca.
Ajánló
Megkezdődött a Campus Fesztivál Debrecenben Megkezdődött a Campus Fesztivál Debrecenben
A debreceni Nagyerdőben szerda délután megnyitotta kapuit a Campus Fesztivál. Az első napon a MOL Nagyszínpadot a PG Csoport és Pál István Szalonna bandájának közös produkciója nyitja meg, majd Szabó Balázs, Horváth Tamás és a Bagossy Brothers Company folytatja a sort.
Ajánló
Egyszerre húsz helyen vetítik le, köztük Nagyváradon is, a TIFF nyitófilmjét Egyszerre húsz helyen vetítik le, köztük Nagyváradon is, a TIFF nyitófilmjét
Idén ünnepli fennállásának 20. évfordulóját a kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztiválnak (TIFF). A jubileumi évfordulóra való tekintettel a seregszemle megnyitóját, július 23-án, pénteken, húsz különböző helyszínen szervezik meg, így Kolozsvár mellett további tizennyolc erdélyi településen, illetve Jászvásáron is levetítik a nyitófilmet, a Szenvedélyes szomszédok című romantikus spanyol vígjátékot.
Közélet
Felavatták a Debreceni Egyetem onkoradiológiai klinikájának új épületét Felavatták a Debreceni Egyetem onkoradiológiai klinikájának új épületét
Átadták a Debreceni Egyetem Onkoradiológiai Klinikájának új épületét, ahol a legmodernebb körülmények között kaphatnak kezelést a daganatos betegek.
Közélet
Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye: az idei máriapócsi egyházmegyei búcsú szónoka és főcelebránsa Böcskei László nagyváradi megyéspüspök lesz Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye: az idei máriapócsi egyházmegyei búcsú szónoka és főcelebránsa Böcskei László nagyváradi megyéspüspök lesz
Hagyományosan július utolsó vasárnapján, 2021. július 25-én rendezik meg a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye búcsúját Máriapócson, melyre több ezer zarándokot várnak szerte az egyházmegyéből, akik gyalogosan, kerékpárral vagy épp autóbusszal érkeznek majd a helyszínre. A 11 órakor kezdődő szentmise főcelebránsa és szónoka ebben az évben Böcskei László nagyváradi megyés püspök lesz.