Közélet
Erdő Péter bíboros megáldotta a Szent Korona virágkocsit és Esztergom-Debrecen közös virágkompozícióját Erdő Péter bíboros megáldotta a Szent Korona virágkocsit és Esztergom-Debrecen közös virágkompozícióját
Szimbolikus üzenetet hordoz a Szent Korona virágkocsi utazása, amely a Debreceni Virágkarnevál szakrális hírnökeként 2009 óta járja az országot. Ennek jegyében idén ismét látható volt a Szent Korona virágkompozíciója az Esztergomi Bazilika előtt. Az érdeklődők Debrecen és Esztergom város közös virágkocsiját, a "Napba öltözött asszonyt" is megcsodálhatták.
Ajánló
Az államalapítás és az új kenyér ünnepe Nagyváradon Az államalapítás és az új kenyér ünnepe Nagyváradon
Szent István napja, a magyar államalapítás, és az új kenyér ünnepe tiszteletére a Nagyvásártéren Érmellék Ízei és Termékei Ünnepi Vásárt rendeznek, és akárcsak tavaly, idén is sor kerül az új kenyér Szent László téri megszentelésére. (Részletes program)
Kultúra
Először állítanak ki közösen a bihari sajtófotósok Először állítanak ki közösen a bihari sajtófotósok
Ma délután a debreceni Kölcsey Központban megnyílt a Bihari fotóriporterek tárlata. A kiállítás szervezői azt tervezik, hogy ezentúl rendszeresen, évente megrendezik, és mindkét városban bemutatják a régió román és magyar fotóriportereinek munkáit felvonultató tárlatot, mely mindig az előző év krónikáját adja - képekben. 
Ajánló
Újra zakatol a zenés villamos Újra zakatol a zenés villamos
Az augusztus 20-ai rendezvényekhez bekapcsolódva a DKV Zrt. újra útjára indítja a Zenés villamost! Az előző évekhez hasonlóan idén is zenekarok szórakoztatják élőzenével a közönséget. Idén mindkét villamos vonalon, három körön át zakatol a karneváli villamos. 
Közélet
Mikepércsi csárdás - Guinness-rekordkísérletre készülnek a néptáncosok a Karneváli Héten Mikepércsi csárdás - Guinness-rekordkísérletre készülnek a néptáncosok a Karneváli Héten
Több száz táncos készül arra, hogy Béres András legendás, 1950-ben született koreográfiáját, a Mikepércsi csárdást egyszerre táncolva Guinness-rekordot állítsanak fel ?tömegszerű csárdás? kategóriában.