Közélet
Bolha és Bodobács, a két debreceni Trabant, hatezer kilométeres útra indult
Két debreceni fiatal pár Trabanttal vágott neki a több mint hatezer kilométeres útnak, hogy meghódítsa az északi országokat. Azt tervezik, hogy Szlovákián, Lengyelországon, Litvánián, Lettországon, Észtországon keresztül jutnak el Helsinkibe. Majd Finnországból komppal utaznak tovább Svédországba és Norvégiába; közben útba ejtik Dániát. Visszafelé megállnak a Trabant szülőhazájában, Németországban, ezután Csehországon és Szlovákián keresztül érkeznek haza. A tervek szerint a túra egy balatoni fürdőzéssel fejeződik majd be.
Közélet
Idén Nagyváradon és Bihardiószegen is felvonulnak a debreceni virágkocsik
A kultúra egyike azon értékeknek, amelyek két várost összekötnek. Ennek a gondolatnak a jegyében, az idei Debreceni Virágkarneválon, Debrecen és Nagyvárad egy virágkocsin jeleníti meg kulturális kapcsolatokat is szimbolizáló színházait. Bihar Megye és Hajdú-Bihar Megye önkormányzatainak közös virágkocsija az érmelléki borkultúra és a magyar népi hagyományok együttesét jeleníti meg egy vigadalom életképébe sűrítve. A két közös virágkocsi, másik három kíséretében Nagyváradon, és idén először, Érmellék központjában, Bihardiószegen is felvonul.
Közélet
Frissítő jó tanácsok utazóknak a létavértesi határátkelőnél és Nagyvárad bejáratánál is
A Létavértesi Határrendészeti Kirendeltség munkatársai a hőségriadóra tekintettel ivóvizet osztottak a határátkelőhelyen várakozóknak, a frissítő mellé pedig jó tanácsokkal látták el az utazókat. Hasonló akció zajlott Nagyváradnak a borsi határátkelő felőli bejáratánál, ahol a román rendőrök kávéval, ásványvízzel, és baleset-megelőzési tanácsokkal látták el a külföldről Romániába érkezőket.
Közélet
Már elérhetők a Debreceni Egyetem pótfelvételi eljárásban meghirdetett képzései
Már elérhetők a Debreceni Egyetem pótfelvételi eljárásban meghirdetett képzései. Jelentkezni kizárólag elektronikus úton lehet, legkésőbb 2018. augusztus 6-ig.
Ajánló
Két virtuóz, egy orgona - Vasárnap esti zenés áhítat a Nagytemplomban
Mint minden hónap első vasárnapján, augusztus 5-én ismét zenés áhítaton vehetnek részt az érdeklődők a Debreceni Református Nagytemplomban. Az orgonakoncerttel kiegészített istentisztelet művészpárosa a német Orgelduo Esprit. Maria Mokhova (Heidelberg) és Rudolf Müller (Würzburg) a világhírű darabokat egyedülálló módon, négy kézzel és négy lábbal szólaltatják meg a Nagytemplom 180 éves hangszerén.