Sport
Velodrom épül Debrecenben
Debrecenben épül meg a Kelet-Magyarországra tervezett velodrom. A téli időszakban az országúti versenyzőknek is fontos felkészülési helyszíne lehet az edzőcsarnok, amelyet cégek, magánszemélyek is kibérelhetnek majd. Hasonló létesítmény legközelebb Bécsben, illetve a Varsóhoz közeli Pruszkow-ban van, így a debreceni edzőcsarnok nyújtotta lehetőségek külföldi csapatok számára is vonzók lehetnek.
Kultúra
A Csokonai Színház színművésze a Kaszás Attila-díj idei jelöltjei között
Varga Klári, a Csokonai Színház színművésze is bekerült a Kaszás Attila-díj idei jelöltjei közé Farkas Ignác, a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház társulati tagja és a Szatmárnémeti Harag György Társulat színművésze, Nagy Csongor Zsolt mellett.
Közélet
Pásztor Sándor: A dolgokat csak össze kell rakni, és normalitásként felfogni
?Tegyünk meg mindent annak érdekében, hogy az országhatár egy virtuális vonal legyen?, hiszen ?ebben a közösségi térben közösen vagyunk itt magyarok és románok, és azt gondolom, hogy ezt józan és épkézláb embernek pozitívumként kell felfognia? - mondta portálunknak Pásztor Sándor, a Bihar megyei Tanács elnöke, akit a megye múltjáról és jelenéről, a magyar közösség helyzetéről, a határon átívelő kapcsolatokról, közös pályázatokról kérdeztünk.
Kék hírek
Határsértők Ártándon
A magyar rendőrök átadták a román hatóságoknak a két külföldi férfit.
Közélet
A lőtér helyett a főtéren mutatkoznak be a debreceni katonák
Szent Lászlót, a lovagkirályt, a lövészkatonák védőszentjét ünnepeli az 5. Bocskai István Lövészdandár június 30-án, szombaton. A hagyományos lövésznapon harci járművek foglalják majd el a Kossuth teret, és nem csak a földön, de a levegőből is érkeznek majd katonák, hogy különböző bemutatókkal, színes programokkal bizonyítsák: a honvédség is lehet menő!