2026. július 23.

Bonnie és Clyde legendás története hamarosan Debrecenben is

Bonnie és Clyde legendás története hamarosan Debrecenben is

Nagy sikerrel mutatták be a Bonnie & Clyde című népszerű Broadway-musicalt a hétvégén a Budapesti Nyári Fesztiválon. Az előadás magyarországi ősbemutatója a Szabad Tér Színház produkciójában, a debreceni Csokonai Színház, valamint a Színház és Filmművészeti Egyetem együttműködésével jött létre.  A híres-hírhedt gengszterszerelem nem mindennapi történetét szeptembertől már a debreceni közönség is láthatja.

A musical díszlete és jelmezei a Csokonai Színház műhelyeiben készültek, hisz augusztusban már megkezdődnek a Bonnie & Clyde debreceni zenekari próbái, majd szeptember 28-tól ? változó szereposztással ? már a debreceni közönség is láthatja a híres-hírhedt gengszterszerelem nem mindennapi történetét.

Személyük körül már akkor hatalmas kultusz keletkezett, amikor az elvadult gyilkos szerelmespár tagjai, Bonnie Elizabeth Parker és Clyde Chestnut Barrow még aktívak voltak. A sajtó követte minden lépésüket, a közbeszédet élénken foglalkoztatta az őket övező minden kis mozzanat, valósággal ünnepelték őket, haláluk után pedig gyorsan legendává váltak.

A Warren Beatty és Faye Dunaway főszereplésével készült, mára kultikussá vált film, valamint a legendás életepizódok alapján készült el 2011-ben a sikergyanús Broadway-musical, amely izgalmasan keveri a különböző műfajokat: a zene, a mozgás és az érzelmes prózai jelenetek mellett filmes bejátszások gazdagítják nemcsak a látványt, hanem a történetet is.

Az előadás debreceni bemutatója szeptember 28-án lesz a Csokonai Színház Nagyszínpadán.

Illusztráció: szabadter.hu

http://denagy.test/
Kapcsolódó hírek a kategóriában
A színpad nyáron sem pihen – Debrecenben fesztiválozik, Nagyváradon Móricz klasszikusára készül a társulat
Jul 21, 2026
A kultúra emberekről, közösségekről, kapcsolatokról is szól – ezért kutatja a Debrecen–Nagyvárad kulturális hidakat Bacsa-Papp Zsuzsanna
Jul 19, 2026
Segítsünk együtt feltérképezni Debrecen és Nagyvárad kulturális kapcsolatait
Jul 15, 2026
44 év után nyílt újra önálló életműkiállítása Nagyváradon Ujvárossy Lászlónak
Jul 10, 2026
53 órás filmmaratonnal búcsúzik az Apolló mozi nagyterme Debrecenben
Jul 07, 2026
Nagyváradi fotóművész szervezte meg az első Magyar Nemzetközi Fotóművészeti Körversenyt – Debrecenben lesz a díjátadó gála
Jun 23, 2026