Ajánló
A vallásszabadságról a Szent László Napokon
Az idei Szent László Napok keretében egy kiállítással és könyvbemutatóval egybekötött konferenciára is sort kerítenek a nagyváradi várban, mégpedig június 22-én, pénteken 10?13 óra között.
Szemle
Elhunyt Fábián Sándor, nagyváradi költő
Életének 82. évében rövid betegség után, június 17-én Nagyváradon elhunyt Fábián Sándor költő, műfordító. A váradi irodalmi élet doyenjéről Szűcs László A Várad kulturális folyóiratban, Szilágyi Aladár pedig az Erport.ro online közéleti és kulturális lapban emlékezik meg.
Kék hírek
Körözött román állampolgárt fogtak az ártándi határátkelőnél
A férfi adatainak ellenőrzésekor derült ki, hogy vele szemben a Kiskunhalasi Járásbíróság súlyos testi sértés bűntett elkövetése miatt elfogatóparancsot adott ki. Az ártándi rendőrök a román állampolgárságú személyt elfogták.
Gazdaság
Hatodik éve repül Debrecenből a Wizz Air, mely hamarosan kétszeresére bővíti kelet-magyarországi bázisának kapacitását
Debreceni működésének 6. évfordulóját ünnepli a Wizz Air légitársaság. Első itteni járatának indulása óta a WIZZ 1,2 millió utast szállított debreceni útvonalain, idén 330 000 helyet biztosít a városból utazók, illetve az idelátogatók számára, jövőre pedig már közel 600 000 ülőhelyet kínál 11 országba közlekedő 14 debreceni útvonalon.
Kultúra
Mától látogatható az Impressziók tárlat a MODEM-ben
Tegnap nyitották meg, mától pedig bárki számára látogatható az Impressziók. Monet-tól Van Goghig, Matisse-tól Warholig című kiállítás a debreceni MODEM-ben.