2026. július 23.

A kórusvilág fővárosa lesz Debrecen

A kórusvilág fővárosa lesz Debrecen

Fülöp-szigetek, Kína, USA, Kanada, Oroszország, Írország, Dánia? ? csak néhány kórusok közül, melyek július elején ismét énekszóval töltik meg Debrecen tereit, a világ egyik legismertebb kortárs kóruszenei eseményén. A 2018-as versengésre mintegy 1000 főnyi vendég érkezik majd, a hazai jelentkezők mellett a világ számos pontjáról.

Három földrész 12 országának 21 kórusa versenyzik öt kategóriában (gyermekkarok, ifjúsági kórusok, egyneműkarok /női- és férfi/, énekegyüttesek és kamarakórusok, valamint vegyeskarok), megadott létszám- és életkori határok között. Az elnyerhető versenydíjak összege 800-1.600 EUR, a helyezésektől és a kategóriáktól függően. A kortárs zeneértő előadása érdekében karvezetői mesterkurzus is gazdagítja a programkínálatot, melyen nemzetközileg elismert szakértők adják át tapasztalataikat fiatal kóruskarnagyoknak.

Napközben a Kölcsey Központban zajlanak a versenyek, esténként pedig a Déri Múzeum parkját veszik birtokba a kórusok, hogy ízelítőt adjanak hazájuk népi hagyományaiból. Szabadidejükben az énekesek utcai meglepetés-koncertekkel és jótékonysági hangversenyekkel kedveskednek, vasárnap délelőtt pedig a liturgiák menetét színesítik a város templomaiban.

A Debreceni Mézeskalácsos Napok programjaival összefogásban a Déri téren helyi kézműves termékek és ételek vására, nívós folklór előadások és gyermekprogramok, a Kölcsey Központban pedig hazai kottakiadók kitelepülése és szakmai programok várják az érdeklődőket.

A legendás debreceni karnagy, Gulyás György alapította (1961) ezt a koncepciójában és színvonalában is páratlan rendezvényt, melynek világszerte egyedülálló sajátossága, hogy kizárólag a kortárs zene megszólaltatására és népszerűsítésére koncentrál: műsorán csak Bartók Béla életműve, valamint a mester elhunytát (1945) követően napjainkig keletkezett kórusművek hangzanak el.

A rendezvény az alapítása óta eltelt csaknem 60 év alatt előkelő helyet vívott ki magának a nagyvilág zenei életében. Az eddig megrendezésre került huszonhét verseny kórusénekesek, karnagyok, zeneszerzők tízezreit vonzotta Magyarországra, alkalmat teremtve a kortárs magyar és külföldi kórusművek bemutatására és a különböző nemzetek legjobb énekkarainak versengésére. A Bartók Béla Kórusverseny nagydíjasának lenni régóta egyet jelent a világszintű zenei elismertséggel, melynek nyomán számos kórus és karnagy nemzetközi karrierje indult el.

A kórusverseny beharangozó sajtótájékoztatón közreműködött a debreceni Lautitia Gyermekkar. A Nemes József irányította kórus számos hazai és nemzetközi verseny díjazottja.[/caption]

Szerte a világban úgy tartják, hogy a debreceni a világ tíz legjobb kórusversenyének egyike. Az amatőr és hivatásos énekkarok ? gyermek-, ifjúsági-, egyneműkarok, kamarakórusok és vegyeskarok ? részvételével zajló, elődöntőből és döntőből álló verseny, kötelező és szabadon választott művekből összeállított programokból áll. Az együtteseknek mindkét fordulóban egy-egy kortárs magyar művet is elő kell adniuk. Ezt egészíti ki szabadon választott műsoruk, melyben a nemzetközi kórusirodalom alkotásai szólalhatnak meg.  Az egyes kategóriák győztesei végül megmérkőzhetnek a kórusverseny nagydíjáért.

A Debrecenben nagydíjat nyert kórus automatikusan meghívást kap a 2019. évi ?Kórusmuzsika Európa Nagydíjra?, a világ legjobb kórusainak versenyére.

A rendezvény küldetése a 20. század második felétől napjainkig keletkezett kortárs magyar és külföldi kórusművek bemutatása, új kortárs művek születésének inspirálása, nemzetközi alkotók és kórusművészek találkozásának elősegítése, a magas színvonalú társas éneklés és a vokális népzene népszerűsítése, valamint a mai zene és közönség kapcsolatának elmélyítése. A rangos versengés mellett folklórfesztivál és karvezetői mesterkurzus is gazdagítja a programkínálatot.

Mára missziónak tekinthető az a hagyomány is, hogy Debrecen városa rendszeresen rendel új alkotásokat kortárs magyar komponistáktól, bemutatván, népszerűsítvén azokat. Az elmúlt évtizedekben elhangzott ősbemutatók száma 90-hez közelít. A verseny szervezői ezzel is igyekeznek hozzájárulni a pályájuk elején járó hazai komponisták nemzetközi megismertetéséhez.

A névadó Bartók szellemiségéhez kapcsolódva nemzetközi folklórfesztivál is részévé vált az eseménynek, melynek során a nívós folk-koncertek és táncházak mellett a kórusok is bemutatják hazájuk vokális népzenéjét.  A Verseny utolsó napján zajló templomi fellépéssorozat (Musica Sacra) keretében Debrecen és a régió templomaiban kapnak fellépési lehetőséget a városba érkező énekkarok.

Egyre népszerűbbek a szabadtéri, közönséget is bevonó villámcsődület-jellegű akciók, emellett a kórusok jótékonysági hangversenyekkel is kedveskednek, templomokban, szeretetotthonokban, kórházakban és különböző szabadtéri helyszíneken. A versengő kórusok mellett a debreceni ifjúsági együttesek tagjai látnak el segítői és tolmács-feladatokat, szinte észrevétlenül nőve bele a nemzetközi kulturális nagyrendezvények pezsgésébe. Ezen eszközök révén is igyekeznek a verseny szervezői nemcsak a szakmai közönség, hanem szélesebb rétegek számára is népszerűvé tenni a közös éneklés, zenélés ügyét.

A Bartók Béla XXVIII. Nemzetközi Kórusverseny versenyprogramjait két, egyenként ötfős nemzetközi zsűri értékeli, melyben 2-2 magyar és 3-3 külföldi szakember foglal helyet, mindannyian a világ kórusmozgalmaiban és zenei életében elismert karnagyok és zeneszerzők.

A rendezvény nyitó-, zárókoncertjét, és nagydíjas versenyét a Bartók Rádió élőben közvetíti, illetve rögzíti, így a koncerttermek falain messze túl is eljut a verseny híre, és kiváló hazai zeneszerzők tollának legfrissebb zenei termése.

A Bartók Béla XXVIII. Nemzetközi Kórusverseny és Folklórfesztivál részletes programja INNEN letölthető.

Debrecen Megyei Jogú Város már közzétette 2020-as versenyfelhívását is.  A 2020. Július 8-12. Között huszonkilencedik alkalommal megrendezésre kerülő Bartók Béla Nemzetközi Kórusverseny és Folklórfesztiválra amatőr és hivatásos énekkarok egyaránt jelentkezhetnek.

További információk: www.bbcc.hu, www.fonixinfo.hu

Fotók: C.Kiss Ilona

 

http://denagy.test/
Kapcsolódó hírek a kategóriában
A színpad nyáron sem pihen – Debrecenben fesztiválozik, Nagyváradon Móricz klasszikusára készül a társulat
Jul 21, 2026
A kultúra emberekről, közösségekről, kapcsolatokról is szól – ezért kutatja a Debrecen–Nagyvárad kulturális hidakat Bacsa-Papp Zsuzsanna
Jul 19, 2026
Segítsünk együtt feltérképezni Debrecen és Nagyvárad kulturális kapcsolatait
Jul 15, 2026
44 év után nyílt újra önálló életműkiállítása Nagyváradon Ujvárossy Lászlónak
Jul 10, 2026
53 órás filmmaratonnal búcsúzik az Apolló mozi nagyterme Debrecenben
Jul 07, 2026
Nagyváradi fotóművész szervezte meg az első Magyar Nemzetközi Fotóművészeti Körversenyt – Debrecenben lesz a díjátadó gála
Jun 23, 2026