2026. július 23.

A nagyváradi és a debreceni társulat közös előadásában a Viktória

A nagyváradi és a debreceni társulat közös előadásában a Viktória

Árpilis 11-től láthatja a közönség a debreceni Csokonai Teátrumban a Szigligeti Színház és a Csokonai Nemzeti Színház koprodukcióját, a Viktória című operettet, amelyet Nagyváradon újévkor mutattak be.

A koprodukció fogalma ennél az előadásnál a közös alkotókat és rendezőt, a közös gyártási folyamatot és a közös munkát is magába foglalja, hiszen a jelmezeket és díszletet a Csokonai Nemzeti Színház varrodája és műhelye készítette, az anyagok beszerzése pedig Nagyváradon történt mindkét produkcióhoz; ugyanakkor John Webster és Koltay László szerepét mindkét előadásban Kurucz Dániel és Juhász Bence művészvendégek játsszák, illetve a bravúros tánckart a Szigligeti Színház Nagyvárad Táncegyüttese testesíti meg Nagyváradon is, és Debrecenben is. 

A debreceni előadás alkotói:

  • Rendező: Novák Eszter
  • Rendezőasszisztens: Laczó Zsuzsa, Németi Rebeka
  • Díszlettervező: Florina Bellinda Vasilatos
  • Jelmeztervező: Cs. Kiss Zsuzsanna
  • Koreográfus: Bóbis László
  • Koreográfus-asszisztens: Laczó Zsuzsa
  • Dramaturg: Kárpáti Péter
  • Karmester: Somogyi-Tóth Dániel / Makláry László

Közreműködik a Kodály Filharmonikusok, a Gradient Kortárs Balett Debrecen, a Szigligeti Színház Nagyvárad tánckara és a Csokonai Nemzeti Színház énekkara.

További előadások áprilisban és májusban:
április 12. 19:00
április 14. 19:00
április 15. 19:00
április 28. 19:00
április 29. 19:00
május 28. 18:00
május 29. 19:00
 
Fotó: Gálos Mihály Samu/https://www.facebook.com/csokonaiszinhaz
http://denagy.test/
Kapcsolódó hírek a kategóriában
A színpad nyáron sem pihen – Debrecenben fesztiválozik, Nagyváradon Móricz klasszikusára készül a társulat
Jul 21, 2026
A kultúra emberekről, közösségekről, kapcsolatokról is szól – ezért kutatja a Debrecen–Nagyvárad kulturális hidakat Bacsa-Papp Zsuzsanna
Jul 19, 2026
Segítsünk együtt feltérképezni Debrecen és Nagyvárad kulturális kapcsolatait
Jul 15, 2026
44 év után nyílt újra önálló életműkiállítása Nagyváradon Ujvárossy Lászlónak
Jul 10, 2026
53 órás filmmaratonnal búcsúzik az Apolló mozi nagyterme Debrecenben
Jul 07, 2026
Nagyváradi fotóművész szervezte meg az első Magyar Nemzetközi Fotóművészeti Körversenyt – Debrecenben lesz a díjátadó gála
Jun 23, 2026