2026. július 23.

A Szent László téren tekinthetők meg az 5. Nemzetközi Varadinum Fotószalon díjnyertes alkotásai

A Szent László téren tekinthetők meg az 5. Nemzetközi Varadinum Fotószalon díjnyertes alkotásai

Ötvenöt ország 380 fotósának több mint 4000 alkotásából nyílt kiállítás Nagyvárad főterén. A járvány miatt ugyanis nem zárt térben, hanem a szabadban, a Szent László téren rendezték meg az 5. Nemzetközi Varadinum Fotószalon díjnyertes alkotásaiból rendezett tárlatot.

A beérkezett alkotásokat nemzetközi zsűri értékelte. A Nemzetközi Varadinum Fotószalont immár harmadik éve a Magyar Fotográfusok Országos Szövetsége is támogatja, idén 50 magyarországi fotós küldte be alkotásait.

Az idei fotószalont az írországi John Sheridan nyerte meg, Wolfhound Master című fotójával. 

[Best_Wordpress_Gallery id="761" gal_title="Varadinum Fotószalon"]

A kiállítás november végéig lesz megtekinthető.

Fotók: Farkas László

http://denagy.test/
Kapcsolódó hírek a kategóriában
A színpad nyáron sem pihen – Debrecenben fesztiválozik, Nagyváradon Móricz klasszikusára készül a társulat
Jul 21, 2026
A kultúra emberekről, közösségekről, kapcsolatokról is szól – ezért kutatja a Debrecen–Nagyvárad kulturális hidakat Bacsa-Papp Zsuzsanna
Jul 19, 2026
Segítsünk együtt feltérképezni Debrecen és Nagyvárad kulturális kapcsolatait
Jul 15, 2026
44 év után nyílt újra önálló életműkiállítása Nagyváradon Ujvárossy Lászlónak
Jul 10, 2026
53 órás filmmaratonnal búcsúzik az Apolló mozi nagyterme Debrecenben
Jul 07, 2026
Nagyváradi fotóművész szervezte meg az első Magyar Nemzetközi Fotóművészeti Körversenyt – Debrecenben lesz a díjátadó gála
Jun 23, 2026