2026. július 26.

Az anyaországon kívülről is érkezett alkotás a Kösöntyű pályázatra

Az anyaországon kívülről is érkezett alkotás a Kösöntyű pályázatra

Szorgosan gyűlnek a szépséges ékszerek, de a messziről érkező, akár határon túlról nevező pályázók kedvéért meghosszabbították a Debreceni Művelődési Központ Tímárháza által kiírt Kösöntyű VI. amatőr ékszerkészítő pályázat határidejét. Május 20, hétfő az utolsó időpont amikor még fogadnak alkotásokat. 

Idén is jelentős népszerűségnek örvendett a Debreceni Művelődési Központ Tímárháza által kiírt Kösöntyű VI. amatőr ékszerkészítő pályázat. A tavalyi évhez hasonló módon az ország számos területéről érkeztek pályamunkák, többek között Harsányból, Dabasról, Törökszentmiklósról, Kétegyházáról, Székesfehérvárról, Pilisvörösvárról, Békéscsabáról és Tiszafüredről. Ám, hogy a pályázat felkeltette az érdeklődést határainkon túl is, a szervezők sem gondolták, hiszen Kolozsvárról is érkezett hozzájuk alkotás.

A háromtagú szakmai zsűri május 21-én dönt arról, hogy kiknek a munkáit tartja díjazásra érdemesnek, majd a Facebookos közönségszavazást követően június 7-én adják át ünnepélyes körülmények között délután 17.00 órától nyíló kiállításon a díjakat.

Évről évre egyre magasabb színvonalon, sok-sok alkotó munkaórát igénybe vevő ékszerek kerülnek ki a pályázók keze alól, így nem csupán a résztvevők száma, de a pályázat színvonala is magasan ível felfelé.   

A szervezők további sikeres alkotómunkát kívánnak a pályázóknak, a kedves érdeklődőknek pedig élménydús nézelődést kívánnak a bemutatón látható csodálatos darabok között. Aki pedig kedvet érez a megmérettetésre, annak jövőre ismét alkalma nyílik rá, hiszen hetedik alkalommal is megrendezik majd az országosan egyedülálló pályázatot!

Kép: a Debreceni Művelődési Központ Tímárháza

 

http://denagy.test/
Kapcsolódó hírek a kategóriában
A színpad nyáron sem pihen – Debrecenben fesztiválozik, Nagyváradon Móricz klasszikusára készül a társulat
Jul 21, 2026
A kultúra emberekről, közösségekről, kapcsolatokról is szól – ezért kutatja a Debrecen–Nagyvárad kulturális hidakat Bacsa-Papp Zsuzsanna
Jul 19, 2026
Segítsünk együtt feltérképezni Debrecen és Nagyvárad kulturális kapcsolatait
Jul 15, 2026
44 év után nyílt újra önálló életműkiállítása Nagyváradon Ujvárossy Lászlónak
Jul 10, 2026
53 órás filmmaratonnal búcsúzik az Apolló mozi nagyterme Debrecenben
Jul 07, 2026
Nagyváradi fotóművész szervezte meg az első Magyar Nemzetközi Fotóművészeti Körversenyt – Debrecenben lesz a díjátadó gála
Jun 23, 2026