2026. szeptember 06.

Beethoven-szimfóniákkal indul a Kodály Filharmónia Debrecen új évada

Beethoven-szimfóniákkal indul a Kodály Filharmónia Debrecen új évada

Beethoven-szimfóniákkal indul a Kodály Filharmónia Debrecen új évada szeptember 17-én, a zeneszerző-óriás életműve az egész szezont meghatározza, miután 2020-ban lesz születésének 250. évfordulója.

A jubileumhoz Debrecen hivatásos komolyzenei együttesei is csatlakoznak: az évad során hallható lesz a klasszikus mester összes szimfóniája. A bérletes hangversenyek alkalmával azonban számos más klasszikus, romantikus és kortárs remekmű is felcsendül. Mozart, Rossini, Liszt Ferenc, Ravel, Gershwin kompozícióit a Kodály Kórus és Kodály Filharmonikusok mellett olyan kiváló művészek tolmácsolják, mint Kelemen Barnabás, Várjon Dénes, Szabadi Vilmos, vagy a kolozsvári születésű, anyai ágon magyar származású Alexandru Agache.

Somogyi-Tóth Dániel igazgató, művészeti vezető az évadnyitó sajtótájékoztatón azt is bejelentette: vezető karmesterként visszatér az együtteshez Kollár Imre, aki 1994-től 12 éven át volt a zenekar vezető karmestere.

Szabó Sipos Máté, a Kodály Kórus vezető karnagya kiemelte: a kórus a cappella sorozatában mutatják be a Tangót Susanna Moncayo argentin tangóénekes közreműködésével szeptemberben.

Somogyi-Tóth Dániel elmondta azt is, hogy a bérletes sorozatokban koncertet ad a Nemzeti Filharmonikus Zenekar Hamar Zsolt karmesterrel az élén, valamint a Budapesti Fesztiválzenekar, akiket Sir Mark Elder dirigál majd. Az évadzáró bérletes nagykoncerteket (műsorán a IX. szimfóniával) a legendás Kobajasi Kenicsiro vezényli.

A Kodály filharmónia aktuális programfüzete, a a KODÁLY ŐSZ 2019. már lapozható.

z

http://denagy.test/
Kapcsolódó hírek a kategóriában
Életre keltés, megőrzés, újragondolás – Debrecenben és Nagyváradon is várják az érdeklődőket a Kulturális Örökség Napjai
Sep 05, 2026
Zsidó kulturális napok Nagyváradon – a debreceni Tordai Zoltán is fellép
Sep 01, 2026
Tizenhat új bemutató a Csokonai Színházban – Novák Eszter is rendez Debrecenben
Aug 29, 2026
Nagyváradon át érkezett vissza Debrecenbe a LEGO®-ból épített Ecce Homo
Aug 25, 2026
Új látnivalóval bővült a nagyváradi Vár – megújult a Királyfia-bástya
Aug 19, 2026
Új évad, új történetek a nagyváradi színházban – Debrecenből is érdemes bérletet váltani
Aug 19, 2026