2026. szeptember 06.

Bemutatták a Menekülők című könyvet

Bemutatták a Menekülők című könyvet

Győri L. János irodalomtörténész, a Tiszántúli Református Egyházkerület Közgyűjteményeinek igazgatója, és unokahúga, Győri Katalin közösen írták a Menekülők című történelmi drámát, amellyel 2017-ben megnyerték a reformáció 500. évfordulójára kiírt ?Akikre nem volt méltó e világ? című pályázatot. A Menekülők egy évadon át sikeresen szerepelt a Csokonai Színház műsorán. Az alkotás a Kálvin kiadó és a Tiszántúli Református Egyházkerület gondozásában idén könyv formájában is megjelent. A könyv bemutatójára november 17-én, a Debreceni Református Kollégium Dísztermében került sor.

A történelmi dráma 1660-ban, Debrecenben játszódó események három napját eleveníti fel, miután a török seregek elfoglalják Váradot, és a menekülők egy része, köztük a református iskola közel száz diákja és tanára itt keres menedéket. 

A könyvbemutatón elsőként dr. Fekete Károly püspök köszöntötte a vendégeket. A szerzőket méltatva kiemelte, mindig örömteli látni, ahogyan a Debreceni Kollégium egykori diákjait az intézmény szellemisége megragadja, nem ereszti, és szeretnének visszaadni valamit abból az ajándékból, amelynek egykor részesei lehettek. A drámával kapcsolatban hangsúlyozta, hogy Debrecen ?aranybetűs korszaka? sem volt felhőtlen, az élet áldozathozatal nélkül nem járható, e nélkül sem egyéni sem közösségi szinte nincs áldás. A valóság és a mindennapok elől elmenekülni pedig nem érdemes. Beszédében  emlékeztette a hallgatóságot a darab egyik aktuális és nagy igazságára, miszerint építeni a jövőt az áldozatok árán vállalt hit által lehet.

A művet Baranyai Norbert irodalomtörténész mutatta be, kihangsúlyozva, hogy az adott történelmi helyzetben Debrecen városa kiszolgáltatott helyzetben volt, megmaradását mégis egyrészt az áldozathozatal biztosította, másrészt Isten kegyelme. A darab pedig ezt a két mozzanatot együttesen tárja elénk anélkül, hogy didaktikus példázattá válna.

Miután a közönség a 2017-ben bemutatott színdarab felvételének egy részletét megtekintette, Győri L. Jánossal, a szerzőpáros egyik tagjával Galsi Árpád, a Kálvin Kiadó igazgatója beszélgetett, amelyen keresztül a dráma születésének kulisszatitkaiba nyerhettünk betekintést.

A kiadvány megvásárolható a helyszínen és a Karakter 1517 Könyvesboltban, valamint a kiadó honlapján: ttre.hu | kalvinkiado.hu

Fotó: https://www.facebook.com/tiszantulireformatusegyhazkerulet

http://denagy.test/
Kapcsolódó hírek a kategóriában
Életre keltés, megőrzés, újragondolás – Debrecenben és Nagyváradon is várják az érdeklődőket a Kulturális Örökség Napjai
Sep 05, 2026
Zsidó kulturális napok Nagyváradon – a debreceni Tordai Zoltán is fellép
Sep 01, 2026
Tizenhat új bemutató a Csokonai Színházban – Novák Eszter is rendez Debrecenben
Aug 29, 2026
Nagyváradon át érkezett vissza Debrecenbe a LEGO®-ból épített Ecce Homo
Aug 25, 2026
Új látnivalóval bővült a nagyváradi Vár – megújult a Királyfia-bástya
Aug 19, 2026
Új évad, új történetek a nagyváradi színházban – Debrecenből is érdemes bérletet váltani
Aug 19, 2026