Cea?escu elvtárs, pajtás Debrecenbe érkezik

Humor nélkül lehetetlen átevickélni az életen. Akit pedig e tájakra csöppentett a gólya, annak igencsak erős humorérzéke kell hogy legyen a mindennapok túléléséhez. Abban különbözünk másoktól, hogy itt annyira állandósult a nyomorúságos helyzet, hogy éjjel-nappal vigyorognunk kell, ezért aztán kívülállóknak akár úgy is tűnhet: akik itt élnek, hihetetlenül vidám emberek. Amit nem tudhatott annak idején az idegen: a kommunista lágerben a legtöbben és legtöbbször kínjukban vigyorogtak, és ezt a jó szokásunkat megtartottuk mind a mai napig. Amikor nincs már diktatúra, de van elég egyéb baj? Fábián Tibort a mélységeiben foglalkoztatja az a korszak, amelyben gyerekeskedett, nevelkedett, ráeszmélt a világra. Ám milyen világra! Amikor a hetvenes évek közepe táján megszületett, már javában tombolt a Ceau?escu-féle rezsim őrülete, a ?kultúrforradalom?, a nacionalizmus, a sovinizmus, a polgárokra erőltetett, tartalom nélküli patriotizmus. Túl voltunk a 60-as évek viszonylagos jólétén, az úgynevezett nyitáson, mi több, éppen akkoriban zárult be teljesen világunk. Fábián még azt a korszakot sem foghatta ki, amikor legalább egy narancsot tehettek a szülők a gyerekeiknek a karácsonyfa alá, és azokban a boldog időkben sem részesülhetett, amikor halkonzerv nélkül árulták a vécépapírt, vagy jegy nélkül vehettünk vajat és kenyeret. Kiskorában már karácsony sem volt, csak téli ünnep, és a Télapó helyett a lefordíthatatlan nevű Mo? Gerilă hozta zsákjában a képzeletbeli mogyorót. A kaja úgy általában képzeletbeli volt, ezek pótlására a rezsim kitalálta a hosszan tartó tapsot. Amivel viszont nem lehetett jóllakni.