2026. szeptember 06.

Csehov-bemutató a Szigligeti Stúdióban

Csehov-bemutató a Szigligeti Stúdióban

November 11-én, vasárnap 19 órától mutatja be a Szigligeti Társulat Anton Pavlovics Csehov Apátlanul című drámáját, Botos Bálint rendezésében. Csehov első, 18-19 éves korában írt színdarabját Radnai Annamária fordításában viszik színre az alkotók.

A nagyszalontai születésű színész-rendező, Botos Bálint első alkalommal dolgozik együtt a Szigligeti Társulattal. A darabválasztásról a rendező, a színház munkatársával készült interjúban elmondta: ?Cristi Juncu rendezőtársam mondta egyszer, hogy a darabválasztásnál először csak egy intuíció van. A munka nagy része azzal telik el, hogy keresed, mi az intuíció alapja. Miért szerettél bele a szövegbe? Ezúttal talán annyi különbség volt, hogy Csehov egy régi szerelem. Számomra ő az egyedüli, aki képes nagyon mély emberi drámákat, fájdalmakat, dühöket, félelmeket mozgatni úgy, hogy közben nem tűnik el a mosoly az arcáról. Személyesen kapcsolódom több témához is, ami ebben a szövegben megjelenik, és valószínűleg azért éreztem, hogy érdemes hozzányúlnom, mert nem csak a kívülálló, elemző perspektívájából nézem a darabot, hanem keresem az olyan pontokat, ahol ez a személyesség helyet kap a munkában?.

A falusi tanító, Platonov szövevényes szerelmi történetét, valamint a mindenkori társadalom éles kritikáját megfogalmazó előadás fiatal alkotói csapat közreműködésével kerül színpadra: a produkció zenéjét Bocsárdi Magor, a sZempöl együttes frontembere, számos, díjazott színpadi zene szerzője jegyzi, az előadás díszlet- és jelmeztervezője pedig Bajkó Blanka Alíz, akit korábban elnyerte a Színikritikusok Díja legjobb jelmeznek járó díját.

Az előadásban a Szigligeti Társulat tizenhárom színművésze és egy meghívott szereplő játszik: Gajai Ágnes, Hunyadi István, Trabalka Cecília, Balogh Attila, Fodor Réka, Dobos Imre, Szotyori József, Pitz Melinda, Kardos M. Róbert, Sebestyén Hunor, ifj. Kovács Levente, Bodnár Attila e.h., Szabó Eduárd, Csatlós Lóránt.

Az Apátlanul második előadására november 22-én, 19 órától a Showcase színházi szemle alkalmával kerül sor a Szigligeti Stúdióban. Jegyek még kaphatók a színház jegypénztárában (nyitva hétfőtől péntekig 14-19 óra között, illetve egy órával az előadások előtt), valamint online, a www.biletmaster.ro oldalon. 

http://denagy.test/
Kapcsolódó hírek a kategóriában
Életre keltés, megőrzés, újragondolás – Debrecenben és Nagyváradon is várják az érdeklődőket a Kulturális Örökség Napjai
Sep 05, 2026
Zsidó kulturális napok Nagyváradon – a debreceni Tordai Zoltán is fellép
Sep 01, 2026
Tizenhat új bemutató a Csokonai Színházban – Novák Eszter is rendez Debrecenben
Aug 29, 2026
Nagyváradon át érkezett vissza Debrecenbe a LEGO®-ból épített Ecce Homo
Aug 25, 2026
Új látnivalóval bővült a nagyváradi Vár – megújult a Királyfia-bástya
Aug 19, 2026
Új évad, új történetek a nagyváradi színházban – Debrecenből is érdemes bérletet váltani
Aug 19, 2026