2026. július 23.

A Csokonai Színház színművésze a Kaszás Attila-díj idei jelöltjei között

A Csokonai Színház színművésze a Kaszás Attila-díj idei jelöltjei között

Varga Klári, a Csokonai Színház színművésze is bekerült a Kaszás Attila-díj idei jelöltjei közé Farkas Ignác, a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház társulati tagja és a Szatmárnémeti Harag György Társulat színművésze, Nagy Csongor Zsolt mellett.

A három színművész közül a közönség választja ki azt, aki átveheti az elismerést szeptember 7-én a tatabányai Jászai Mari Színházban. A jelölteket mintegy 39 társulat tagjai választották ki szavazataikkal, a második szakaszban maguk közül titkos szavazással döntöttek a továbbjutó három színészről, a végső sorrendet pedig a közönség voksai döntik majd el.

Varga Klári a Madách Színházban, a József Attila Színházban és a Budapesti Kamaraszínházban eltöltött évek után, Ráckevei Anna hívására szerződött a Csokonai Színház társulatához. Érzékeny, kivételes erőt sugárzó, sokoldalú színművésznő, aki a karakteres drámai szerepformálásban éppúgy kiemelkedő alakítást nyújt, mint a zenés vagy a táncos műfajban. Az elmúlt öt évadban számos prózai szerepben bizonyította tehetségét: (Régimódi történet, Istent a falra festeni, A magyar Faust, Nyolc nő, Az ajtó, Jadviga párnája, Három nővér), lenyűgözte ének és tánctudásával a közönséget (Edith Piaf-est, Idegenben keserűbb a sírás-Karády Katalin-est, Csikóink, Ha álom az élet). Varga Klári szociális érzékenységét mutatja, hogy 2007-től a fogyatékos felnőttekkel dolgozó Baltazár Színház tagja. 1999-ben elnyerte a 30. Magyar Filmszemle Legjobb női alakítás-díját. Közel 150 színházi bemutató és tíz nagyjátékfilm az elmúlt 20 év mérlege.

A jelöltekre augusztus 24-ig lehet szavazni a www.kaszasattiladij.hu oldalon. 

A Kaszás Attila-díjat Pokorni Zoltán, a XII. kerület Hegyvidék polgármestere, és a Mozaik Művészegyesület elnökeként Szűcs Gábor alapította 2008-ban a Magyar Kultúra Napja alkalmából.  A kezdeményezők a magyar ajkú színművészek méltó szakmai és emberi elismerésén túl Kaszás Attila szellemi hagyatékának ápolását tűzték ki célul, hisz a fiatalon elhunyt színész komoly szerepet vállalt azon társulatok igazi közösséggé formálásában, ahol dolgozott. A díj odaítélésének egyik fő kritériumaként a kiemelkedő mesterségbeli tudás és művészeti teljesítmény mellett az adott társulatban vállalt tudatos közösségépítő magatartást jelölték meg az alapítók. A díjazott személyét a magyarországi és határon túli, állandó társulattal rendelkező kőszínházak, valamint a jelentősebb alternatív színházi műhelyek tagjai maguk közül választották az eddigi években. A cél az volt, hogy ne zsűri vagy kuratórium döntsön a díjazott személyéről a kétfordulós szavazáson, hanem maguk a színészkollégák. Az első fordulóban a szavazók egy, a saját társulatukhoz tartozó színművészt jelölhettek meg, majd így a második fordulóba bejutott határon túli és magyarországi színészek titkos szavazással dönthettek a nyertesről. 2012-től kezdődően az eddig kétfordulós eljárás kibővült, már nem csak színészek szavazhatnak, hanem az utolsó, harmadik körben a közönség szavazatai döntenek a díjazott személyéről.

Eddigi díjazottak: 2017: Krisztik Csaba,  2016: Schneider Zoltán 2015: Mészáros Tibor 2014: Nagy Alfréd 2013: Borovics Tamás 2012: Bányai Kelemen Barna 2011: Mucsi Zoltán 2010: Mátray László 2009: Nemes Levente 2008: Szarvas József

http://denagy.test/
Kapcsolódó hírek a kategóriában
A színpad nyáron sem pihen – Debrecenben fesztiválozik, Nagyváradon Móricz klasszikusára készül a társulat
Jul 21, 2026
A kultúra emberekről, közösségekről, kapcsolatokról is szól – ezért kutatja a Debrecen–Nagyvárad kulturális hidakat Bacsa-Papp Zsuzsanna
Jul 19, 2026
Segítsünk együtt feltérképezni Debrecen és Nagyvárad kulturális kapcsolatait
Jul 15, 2026
44 év után nyílt újra önálló életműkiállítása Nagyváradon Ujvárossy Lászlónak
Jul 10, 2026
53 órás filmmaratonnal búcsúzik az Apolló mozi nagyterme Debrecenben
Jul 07, 2026
Nagyváradi fotóművész szervezte meg az első Magyar Nemzetközi Fotóművészeti Körversenyt – Debrecenben lesz a díjátadó gála
Jun 23, 2026