2026. szeptember 06.

Először csendült fel Szatmárnémetiben, óriási sikert aratott a Csokonai Színház Bánk bánja

Először csendült fel Szatmárnémetiben, óriási sikert aratott a Csokonai Színház Bánk bánja

Több ezer néző előtt, nagy sikerrel mutatta be Erkel Ferenc Bánk bán című operájának koncertváltozatát a debreceni Csokonai Színház és a Szatmárnémeti Dinu Lipatti Filharmónia a 17. Partiumi Magyar Napokon.

A zeneművet Gemza Péter, a Csokonai Színház igazgatója állította színpadra. A közönségsikerhez nagyban hozzájárult, hogy Szatmárnémetiben először csendült fel a Bánk bán.

Az esemény közösségi oldalán így számolnak be az előadásról: Az Újközpontban pedig közel 8000 néző énekelte egy emberként, hogy "Hazám, Hazám, te mindenem!" és jutalmazta vastapssal a művészek produkcióját.

Az egyhetes fesztivál programjában kiemelt helyet foglalt el a színház és a zene. Koncertet adott többek között Herczku Ágnes, a Parno Graszt zenekar, a Budapest Bár.

Idén gazdag volt a színházi program is, amelynek keretében a Maros Művészegyüttes adott ízelítőt a küküllőmenti, a kalotaszegi valamint a palatkai autentikus táncokból. Az Udvarhelyi Tomcsa Sándor Színház Lars von Trier A főfőnök című vígjátékát mutatta be, míg a Magyar Állami Opera a Figaro 2.0 - Gördülő opera című vígoperájával lépett színpadra. A Partiumi Magyar Napok színházi programját a Békéscsabai Jókai Színház zárta Tamási Áron Ősvigasztalás című drámájával.

A fesztivál gasztronómiai rendezvényekkel, kézműves programokkal, könyvvásárral is várta az érdeklődőket vasárnap estig.

Vezető fotó: Partiumi Magyar Napok, belső kép: Csokonai Színház

http://denagy.test/
Kapcsolódó hírek a kategóriában
Életre keltés, megőrzés, újragondolás – Debrecenben és Nagyváradon is várják az érdeklődőket a Kulturális Örökség Napjai
Sep 05, 2026
Zsidó kulturális napok Nagyváradon – a debreceni Tordai Zoltán is fellép
Sep 01, 2026
Tizenhat új bemutató a Csokonai Színházban – Novák Eszter is rendez Debrecenben
Aug 29, 2026
Nagyváradon át érkezett vissza Debrecenbe a LEGO®-ból épített Ecce Homo
Aug 25, 2026
Új látnivalóval bővült a nagyváradi Vár – megújult a Királyfia-bástya
Aug 19, 2026
Új évad, új történetek a nagyváradi színházban – Debrecenből is érdemes bérletet váltani
Aug 19, 2026