2026. szeptember 06.

Erdélyi történet a Ceau?escu-korszakból ? Nagyváradon Újhelyi Kinga, Anyaöl című előadása

Erdélyi történet a Ceau?escu-korszakból ? Nagyváradon Újhelyi Kinga, Anyaöl című előadása

Erdélyi turnéra indult a nagy sikerű Anyaöl című monodráma, Újhelyi Kinga, a debreceni Csokonai Színház erdélyi, nagyváradi kötődésű, Jászai- és Mensáros-díjas színművészének előadásában.

Újhelyi Kinga a szilágysági Sarmaságon született, a nagyváradi tanítóképzőben érettségizett, színművészeti tanulmányait Marosvásárhelyen végezte. Anyaöl c. előadását, az érmihályfalvi születésű Dancs Rózsa Pokoljárás c. önéletrajzi dokumentumregényéből állította színpadra, Szabó K. István rendezésében.

Az előadás a Ceau?escu-diktatúra talán legembertelenebb arcát, az abortusz-törvény áldozatainak pokoljárását ábrázolja, Dancs Rózsa, volt sepsiszentgyörgyi magyartanárnő és családanya drámai történetén keresztül, aki mit sem sejtve, saját titkosszolgálati besúgójával élt házasságban, csaknem húsz éven keresztül. Ebből a rémálomvilágból regényes úton-módon menekült el nyolc- és tízéves gyermekeivel, és jutott el az ausztriai menekülttáboron keresztül, egészen Kanadáig. A diktatúra fojtogató szorításában megjárta a poklot más tekintetben is. Mindenáron gyermekre vágyott, de nyolc terhességéből csak két esetben sikerült megtapasztalnia az anyaság örömét. Története az ő személyes esetén lényegesen túlmutat: egy korszak, egy hatalom, egy rendszer hatalmas tévedéseit, egy egész társadalom szenvedését tárja fel.

Újhelyi Kinga számára ez a monodráma igazi ?szív-ügy?, úgy érzi, valamennyi előadás egy-egy rekviem minden meg nem született, vagy megszületett, de halálra vagy árvaházara ítélt, pusztulásba hajszolt életért. Egy hatalmas felkiáltójel mindannyiunk számára. Nagy izgalommal várja a találkozást az erdélyi közönséggel, mert úgy gondolja, az erdélyiek lelkében, gondolataiban a kommunizmus hagyatéka még mindig élénken él, és hihetetlen hatással van az emberekre, környezetének szociális és gazdasági állapotára. A fiataloknak pedig, akiknek már nincsenek átélt emlékeik a korról, ismerniük kell a kommunista diktatúra minden aljasságát, sötétségét, kegyetlenségét, hogy mindez ne történhessen meg újra.

Nagyváradon, 2022. november 3-án, csütörtökön, 19 órai kezdettel, a Bábszínházban kerül bemutatásra.

 

Fotó: Jelenet az október 29-i, Szatmárnémetiben megtartott előadásból.

http://denagy.test/
Kapcsolódó hírek a kategóriában
Életre keltés, megőrzés, újragondolás – Debrecenben és Nagyváradon is várják az érdeklődőket a Kulturális Örökség Napjai
Sep 05, 2026
Zsidó kulturális napok Nagyváradon – a debreceni Tordai Zoltán is fellép
Sep 01, 2026
Tizenhat új bemutató a Csokonai Színházban – Novák Eszter is rendez Debrecenben
Aug 29, 2026
Nagyváradon át érkezett vissza Debrecenbe a LEGO®-ból épített Ecce Homo
Aug 25, 2026
Új látnivalóval bővült a nagyváradi Vár – megújult a Királyfia-bástya
Aug 19, 2026
Új évad, új történetek a nagyváradi színházban – Debrecenből is érdemes bérletet váltani
Aug 19, 2026