2026. július 23.

Váradon felújítják az egykori Szabadság mozit

Váradon felújítják az egykori Szabadság mozit

A nagyváradi helyi tanács e heti ülésén elfogadta azt a határozat tervezetet, mely a Fekete Sas Palota azon részének felújítására vonatkozik, mely multifunkcionális kulturális központként működik majd. Az egykori Szabadság mozinak és környezetének megújítását nemzetközi finanszírozású projekt keretében kívánja a város megvalósítani.

A projekt összértéke 23.228.119,92 lej, a teljes megvalósítási időszak két év. Az elképzelések szerint megújul a homlokzat, a tetőzet és teljes belső felújítási és restaurálási munkálatokat is végeznek. A rekonstrukció során igyekeznek majd maximálisan tiszteletben tartani és megóvni az épület eredeti elemeit, ott, ahol ez nem lehetséges, a régiek alapján építik ujjá a szükséges részeket. A tervek szerint az épületben lift is működik majd, új lépcsőt építenek, restaurálják a termeket, a kupolát, és modernizálják, bővítik a vizes blokkokat is. Az egykori Szabadság mozi nagyterme 408, kisterme pedig 145 férőhelyes lesz. Az épületrészben kulturális eseményeket, koncerteket, színházi előadásokat és filmvetítéseket is lehet majd rendezni.

A felújítással befejeződik a Fekete Sas Palota teljes rehabilitálása.  

 

http://denagy.test/
Kapcsolódó hírek a kategóriában
A színpad nyáron sem pihen – Debrecenben fesztiválozik, Nagyváradon Móricz klasszikusára készül a társulat
Jul 21, 2026
A kultúra emberekről, közösségekről, kapcsolatokról is szól – ezért kutatja a Debrecen–Nagyvárad kulturális hidakat Bacsa-Papp Zsuzsanna
Jul 19, 2026
Segítsünk együtt feltérképezni Debrecen és Nagyvárad kulturális kapcsolatait
Jul 15, 2026
44 év után nyílt újra önálló életműkiállítása Nagyváradon Ujvárossy Lászlónak
Jul 10, 2026
53 órás filmmaratonnal búcsúzik az Apolló mozi nagyterme Debrecenben
Jul 07, 2026
Nagyváradi fotóművész szervezte meg az első Magyar Nemzetközi Fotóművészeti Körversenyt – Debrecenben lesz a díjátadó gála
Jun 23, 2026