2026. szeptember 06.

Flashmobbal nyitott az Erdélyi Magyar Hivatásos Néptáncegyüttesek Találkozója

Flashmobbal nyitott az Erdélyi Magyar Hivatásos Néptáncegyüttesek Találkozója

Április 21-24. között Nagyváradon szervezik meg az Erdélyi Magyar Hivatásos Néptáncegyüttesek Találkozóját. A fesztivál négy napja alatt a hat erdélyi magyar hivatásos néptáncegyüttes elmúlt évadának emblematikus előadásait láthatja a közönség ? köztük felnőtt- és gyermekelőadásokat egyaránt.

A fesztivál április 21-én, a nagyváradi főtéren megszervezett néptáncos flashmobbal kezdődött meg, amelyet 16 órától a Nagyvárad Táncegyüttes nyitóelőadása, a Boldog békeidők követett.

[Best_Wordpress_Gallery id="841" gal_title="EHTET2022"]

A fesztivál első napján, este 20 órától a Bekecs Néptáncegyüttes Örkény-feldolgozását, a Tóték című drámából készült táncszínházi adaptációt láthatja a közönség.

Holnap, április 22-én, délelőtt 11 órától a Maros Művészegyüttes Ábel című regényfeldolgozását láthatják az érdeklődők: az ifjúsági előadással a Tamási Áron-emlékév előtt is tisztelgünk. A fesztivál második napján, 18 órától a Nagyvárad Táncegyüttes kortárstánc-előadása, az Antigoné látható a nagyváradi Filharmónia Enescu?Bartók termében, amelyek 20 órától a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes Ékes Gyergyó című folklórelőadása követ.

A fesztivál támogatói: Emberi Erőforrások Minisztériuma, Magyar Művészeti Akadémia, Magyar Táncművészek Szövetsége, Bihar Megyei Tanács, Partner Drinks Kft., Continental Hotel.

A XVI. EHTET előadásairól és kiegészítő programjairól részletesebben az ehtet2022.szigligeti.ro weboldalon olvashatnak az érdeklődők. A fesztivál előadásaira jegyek már kaphatók a színház jegypénztárában, illetve online, a www.szigligeti.biletmaster.ro weboldalon.

http://denagy.test/
Kapcsolódó hírek a kategóriában
Életre keltés, megőrzés, újragondolás – Debrecenben és Nagyváradon is várják az érdeklődőket a Kulturális Örökség Napjai
Sep 05, 2026
Zsidó kulturális napok Nagyváradon – a debreceni Tordai Zoltán is fellép
Sep 01, 2026
Tizenhat új bemutató a Csokonai Színházban – Novák Eszter is rendez Debrecenben
Aug 29, 2026
Nagyváradon át érkezett vissza Debrecenbe a LEGO®-ból épített Ecce Homo
Aug 25, 2026
Új látnivalóval bővült a nagyváradi Vár – megújult a Királyfia-bástya
Aug 19, 2026
Új évad, új történetek a nagyváradi színházban – Debrecenből is érdemes bérletet váltani
Aug 19, 2026