2026. szeptember 06.

Imre Zoltán mesélt Debrecenben - nem csak Adyról

Imre Zoltán mesélt Debrecenben - nem csak Adyról

Ma ismét nagyváradi vendége volt a debreceni Költészeti Fesztiválnak: Imre Zoltán kulturális antropológus, Ady-kutató a Méliusz Újkerti Fiókkönyvtárában az igazi Adyról tartott vetített képes előadást az érdeklődőknek.

A többségében középiskolás diákok úgy hallhattak a költőről érdekes történeteket, hogy a fiatalok számára is élvezetes formában "mesélő" váradi vendég elvitte őket abba korba és azokra a helyszínekre is, amikor és ahol Ady élt. 

A közönség képzeletben nagy utat tehetett meg Érmindszenttől Csucsáig, bebarangolhatta Nagyváradot és Párizst, megismerhette e városok korabeli művészvilágát, de azok gazdasági és politikai helyzetét is. Ugyanakkor sokat megtudhatott a költőt megihlető múzsákról, és az Ady-korabeli társasági életről is.

A vetített - talán még a váradiak körében is kuriózumnak számító - képek révén, a debreceni közönség nem csak Ady életéről szerzett eddigi ismereteit gazdagíthatta a tankönyvekben nem fellelhető, érdekes információkkal: az előadónak talán ahhoz is sikerült kedvet csinálnia, hogy a jelenlévők egyszer ellátogassanak a nagyváradi Ady Múzeumba.

 

http://denagy.test/
Kapcsolódó hírek a kategóriában
Életre keltés, megőrzés, újragondolás – Debrecenben és Nagyváradon is várják az érdeklődőket a Kulturális Örökség Napjai
Sep 05, 2026
Zsidó kulturális napok Nagyváradon – a debreceni Tordai Zoltán is fellép
Sep 01, 2026
Tizenhat új bemutató a Csokonai Színházban – Novák Eszter is rendez Debrecenben
Aug 29, 2026
Nagyváradon át érkezett vissza Debrecenbe a LEGO®-ból épített Ecce Homo
Aug 25, 2026
Új látnivalóval bővült a nagyváradi Vár – megújult a Királyfia-bástya
Aug 19, 2026
Új évad, új történetek a nagyváradi színházban – Debrecenből is érdemes bérletet váltani
Aug 19, 2026