2026. szeptember 06.

Imre Zoltán tart előadást Szent Lászlóról Nagyváradon

Imre Zoltán tart előadást Szent Lászlóról Nagyváradon

Szent László királyunk és lánya, Szent Piroska kultúrtörténetét, valamint lovagkirályunk korának meghatározó szellemiségét ismerhetik meg az érdeklődők Imre Zoltán kulturális antropológus Regum gemma, Santus Ladislae – A királyok ékköve, Szent László című előadásán. A Szent László Egyesület által szervezett eseményre december 7-én, szerdán 17. 30 órától kerül sor a Lorántffy Zsuzsanna Egyházi Központban (Piata Libertății / Ezredévi emléktér 40. szám).

Az Árpád-házat nemcsak szoros diplomáciai szálak fűzték a bizánci udvarhoz, hanem a 12. század legelejétől fogva családi kapcsolatok is. Gazdag történeti tabló tárul elénk Bizánc kisugárzásával a Kárpát-medencére. Szent László 1082 táján kötött házasságot a rheinfeldi Adelheiddel. A kis Piroska ebből a frigyből született. Édesanyját korán elvesztette, s apjának, Szent Lászlónak a halála is egészen zsenge korában érte. Ekkor unokabátyja, Kálmán király családjába került, a királyi udvarban nevelkedett.

Az 1100-as évek legelején Bizáncból előkelő követek érkeztek a magyar király udvarába, hogy I. Alexiosz Komnénosz császár fia, II. Jóannész Komnénosz számára feleségül kérjék az Árpád-házi hercegnőt. A 15-16 éves Piroska így került Bizáncba, ahol 1104-ben Jóannész Komnénosz hitvese lett. Piroska talán azért vette fel az Eiréné nevet, mert I. Alexios császár feleségét, tehát anyósát is így nevezték.

A dinasztikus kapcsolat létesítése mögött meghúzódó politikai indokokra az eseményekről tudósító görög forrás is világosan utal: „A császár pedig látván azt, hogy a nyugati népek és hasonlóképpen a keleti népek is minden irányból mozgolódnak, elküldi hát követeit Magyarország királyához és feleségül megkéri annak Lászlónak leányát saját legidősebb fia: bíborban született Jóannész császár számára. S mivel azt tapasztalta, hogy a mondott király egyetért ezzel, megint elküldi követeit, akik közül a legjelesebb és a legelső Eumathiosz Filokalész Szebasztosz volt, hogy a leányt hozzák el. Ezek örvendezve és vidáman viszik a szépséges testű hajadont a rómaiak (bizánciak) országábа. А császár nagy örvendezéssel és tisztességgel fogadta őt, és feleségül adta fiához”.

Az esemény Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatásával valósul meg.

A szervezők nagy szeretettel várnak mindenkit az izgalmasnak ígérkező előadásra!

http://denagy.test/
Kapcsolódó hírek a kategóriában
Életre keltés, megőrzés, újragondolás – Debrecenben és Nagyváradon is várják az érdeklődőket a Kulturális Örökség Napjai
Sep 05, 2026
Zsidó kulturális napok Nagyváradon – a debreceni Tordai Zoltán is fellép
Sep 01, 2026
Tizenhat új bemutató a Csokonai Színházban – Novák Eszter is rendez Debrecenben
Aug 29, 2026
Nagyváradon át érkezett vissza Debrecenbe a LEGO®-ból épített Ecce Homo
Aug 25, 2026
Új látnivalóval bővült a nagyváradi Vár – megújult a Királyfia-bástya
Aug 19, 2026
Új évad, új történetek a nagyváradi színházban – Debrecenből is érdemes bérletet váltani
Aug 19, 2026