2026. július 23.

Jól haladnak a munkálatok a debreceni színházakban ? Májusban nyithat a Csokonai Fórum

Jól haladnak a munkálatok a debreceni színházakban ? Májusban nyithat a Csokonai Fórum

Papp László, Debrecen polgármestere 2022. január 6-án sajtónyilvános bejárás keretében megtekintette a Csokonai Színház, valamint a Csokonai Fórum épületében zajló munkálatokat.

A Csokonai Színházban Papp László elmondta, hogy az épület felújítása meghaladta a 40 százalékos készültségi szintet. Alapvetően még az építési munkálatok zajlanak: a kivitelező a szerkezeti munkálatokat nagyjából befejezte, s ezt követően a gépészeti, színpad-, illetve színháztechnikai szerelések következnek. Még zajlanak a külső homlokzati felújítások ? például a homlokzat szobrainak, díszítőelemeinek restaurátori munkái is ?, bár az új nyílászárókat javarészt már beépítették. Folyamatban van az épületben a liftek beszerelése is.

Gemza Péter, a Csokonai Színház igazgatója a színpadtechnika kapcsán a dupla ? gyűrűs ? forgószínpad szerelésére hívta fel a figyelmet. Mint elmondta, már a színház korábbi forgószínpada is az egyik legnagyobb ilyen berendezés volt Magyarországon. Az új, gyűrűs rendszer azt teszi lehetővé, hogy a forgószínpad egyszerre két irányban fog tudni elmozdulni. A középső részén lesz egy olyan, 5x5 méteres díszletező emelő, ami lehetővé teszi majd azt, hogy egy új jelenethez akár a zajló előadás közben is új díszletelemeket lehessen elhelyezni a színpadon. Teljesen megújul a színház fényparkja és hangosítási rendszere is. Az igazgató véleménye szerint a nézőtér megjelenése olyan mértékben változik meg, hogy az mégis idézni fogja a Csokonai Színház régi, megszokott hangulatát.

A polgármester a hangtechnika megújulása kapcsán kiemelte, hogy ehhez kapcsolódva a nagyothallók számára külön audiotechnikai rendszer áll majd rendelkezésre, hogy ők is a lehető legteljesebb mértékben élvezni tudják az előadást. A színház épülete alkalmas lesz arra, hogy mozgássérültek ? beleértve nem csak a nézőket, hanem például a színház zenekarának érintett tagjait is ? akadálytalanul vehessék igénybe. Papp László szerint Debrecenben jelenleg az ország egyik legmodernebb színháza készül. A Csokonai Színház épületében nagyon sok új technikai megoldás lesz, s ugyanez igaz a Csokonai Fórumra is, ahol a színház instrukciói szerint zajlik a színháztechnikai beruházás. A polgármester örömét fejezte ki annak kapcsán, hogy jó ütemben haladnak a munkálatok, s egészen biztos, hogy a színházlátogatók 2023-ban birtokba vehetik a Csokonai Színház épületét.

A Csokonai Színház épülete felújításának kivitelezését 9 milliárd 622 millió forintért nyerte el a Hunép Zrt. A beruházás finanszírozásának állami forrása részben a Modern Városok Program, részben a Debrecen 2030 Program. Az építési területet 2020. szeptember 17-én vette át a cég, s a munka nagyságát mutatja, hogy az átadási határidő 2023-as. Ilyen léptékű, átfogó, ilyen hosszú és nagyon összetett felújítási folyamatra még soha nem került sor a színház épületében. Korábban több mint 500 ülőhely volt a színházban, de ebből 350 volt olyan, ahonnan a színpadot teljes mértékben lehetett látni. A felújítás befejezését követően 609 néző foglalhat helyet állandó, teljes értékű ülőhelyen, s 66 pótszék is elhelyezhető majd. Mindennek a megoldása statikai szempontból nagy kihívást jelent. A város igénye volt, hogy a színház kapacitásai növekedjenek, ugyanakkor a színházi élmény minősége is javuljon. Ezt gondos tervezéssel és kivitelezéssel sikerül megoldani.

[Best_Wordpress_Gallery id="800" gal_title="Csokonai Szinház felújítás"]

A Csokonai Színház épülete felújításának kivitelezése alatt már volt szerződésmódosítás, de nem az építőanyagárak növekedésével összefüggésben, hanem a bontási munkálatok alatt feltárt, előre nem látható feladatok megoldása érdekében.

A Csokonai Fórum fejlesztése Debrecen határon átnyúló regionális szerepkörének nagyon fontos eleme

A Csokonai Fórum épületében zajló munka megtekintése során Gemza Péter köszönetét fejezte ki a város önkormányzatának annak kapcsán, hogy színháztechnikai szempontból mind a Csokonai Színház, mind a Csokonai Fórum úgy készülhet el, ahogyan azt a színház megálmodta. Nagyon fontos, hogy a szakma dönthetett arról, hogy milyen ? a korábbihoz képest hatalmas dimenzióváltást jelentő ? technika kerüljön az épületekbe.

Papp László a Csokonai Fórum belsőépítészeti, színháztechnikai munkái kapcsán elmondta, hogy azok megfelelő ütemben zajlanak és most már biztosan elmondható, hogy az eredeti befejezési határidő ? ami 2022 augusztusa lenne ? előtt, már az esztendő első felében ? a remények szerint májusban ? birtokba veheti ezt a színházi teret a felújítási, átépítési munkálatok miatt immár több, mint másfél éve ?hontalannak? mondható társulat. A polgármester mind a társulat tagjainak, mind a színházkedvelőknek megköszönte azt a türelmet, amivel ezt a helyzetet viselik. A Csokonai Fórumban a kivitelezés készültségének aránya átlépte a 70 százalékot. Nagyon jól halad a színpadtechnika kivitelezése, az Orfeum a padlóburkolási munkálatok híján gyakorlatilag készen van, s az ahhoz kapcsolódó teraszrész is használhatóvá válik majd. A stúdiószínház is majdnem készen van, ott hamarosan a fénytechnika kiépítése zajlik. A kamaraszínházban színpadépítési munka és burkolás folyik, amit a nézőtér berendezése, a világítás és a hangtechnika kivitelezése követ.  Az előttünk álló hetekben, hónapokban a Csokonai Fórumban jellemzően burkolási munkák folynak majd.

[Best_Wordpress_Gallery id="801" gal_title="Csokonai Fórum felújítás"]

A polgármester szavai szerint e két ? a Csokonai Színház épületét és a Csokonai Fórumot érintő ? színházi fejlesztésnek a város életében rendkívül nagy jelentősége van. Debrecenről hosszú ideje úgy gondolkodunk, mint Budapest mellett az ország másik központjáról, másik legjelentősebb városáról. Ennek a gondolatiságnak a kultúra területén is érezhetőnek kell lennie, s e két fejlesztés a város kulturális ambícióinak, szerepének rendkívüli erősödését tudja biztosítani. A Csokonai Fórum fejlesztését 5,9 milliárd forintért nyerte el a Társ 95 és a LATEREX Építő Zrt. konzorciuma.

A munkálatok finanszírozását részben egy határon átnyúló európai uniós, romániai partnerek részvételével zajló program, részben ? kiegészítő forrásként ? a Debrecen 2030 Program keretében a magyar kormányzat biztosítja. Ezért mind az európai döntéshozókat, mind a romániai partnereket, mind a magyar kormányt köszönet illeti ? hangsúlyozta a polgármester. A Csokonai Fórum fejlesztése Debrecen határon átnyúló regionális szerepkörének nagyon fontos eleme.

Papp László ismeretei szerint hazánkban, de még ? a fővárosokat leszámítva ? talán a közép-kelet-európai régióban sincs még egy olyan város, ahol egyidejűleg két ilyen léptékű ? Debrecen jövőképét, kulturális szerepkörét érdemben befolyásoló ? kulturális fejlesztés zajlana.                       

http://denagy.test/
Kapcsolódó hírek a kategóriában
A színpad nyáron sem pihen – Debrecenben fesztiválozik, Nagyváradon Móricz klasszikusára készül a társulat
Jul 21, 2026
A kultúra emberekről, közösségekről, kapcsolatokról is szól – ezért kutatja a Debrecen–Nagyvárad kulturális hidakat Bacsa-Papp Zsuzsanna
Jul 19, 2026
Segítsünk együtt feltérképezni Debrecen és Nagyvárad kulturális kapcsolatait
Jul 15, 2026
44 év után nyílt újra önálló életműkiállítása Nagyváradon Ujvárossy Lászlónak
Jul 10, 2026
53 órás filmmaratonnal búcsúzik az Apolló mozi nagyterme Debrecenben
Jul 07, 2026
Nagyváradi fotóművész szervezte meg az első Magyar Nemzetközi Fotóművészeti Körversenyt – Debrecenben lesz a díjátadó gála
Jun 23, 2026