2026. szeptember 06.

Karanténprojekt készül a Csokonai Színházban

Karanténprojekt készül a Csokonai Színházban

Formabontó Hamlet előadást, egyedülálló karanténprojektet készít a Csokonai Színház. A darabot a Londonban dolgozó, tanulmányait ott folytató Éry Franciska rendezi, aki elmondta, hogy a debreceni teátrum, Gemza Péter igazgató felkérésének hívószava a távolságtartás volt, vagyis egy olyan előadás színrevitele, amely a vizualitás mellett a hangokra, hanghatásokra helyezi a fókuszt.

?Sokat gondolkozom azon, hogy most, amikor egy olyan vírus eszi a világot, amely miatt távolságot kell tartani, hogy lehet közösségi programot csinálni. Márpedig a színház az, egy összegyűlés. Rájöttem, hogy ha távol is van a színész a nézőtől, de a fejhallgatón keresztül a fülébe beszél, az hatalmas intimitást adhat? ? mondta a rendező.

A produkciót nevezhetnénk vitrinszínháznak is, hisz az előadás helyszíne a Nagyerdei Stadion földszinti, üvegfallal borított része lesz. Míg a színészek bent játszanak, a nézők kívülről nézik őket, majd az előadás közepe felé kitörnek ebből a vitrinből és a darab végéig már kint zajlanak a történések. ?Mivel mikrofont használunk és fejhallgatót, engem nagyon érdekel a zörejezés, a szinkronizálás, az olyan dolgokkal való kísérletezés, amit csak hanggal teremtünk meg? ? tette hozzá Éry Franciska.

A produkció alapanyaga a Hamlet Nádasdy-féle fordításának erőteljesen meghúzott verziója. A rendező azt is elárulta, hogy ebben a furcsa, járvánnyal terhelt helyzetben leginkább a gyász és a gyász feldolgozása izgatja a Hamlet kapcsán, az, hogy a gyász súlya alatt Hamlet hogyan roppan meg, hogyan ütközik folyamatosan tragédiákba. Ophélia karakterével kapcsolatban sem szeretne egy klasszikus őrület-jelenetet kreálni, inkább egy többdimenziós Ophéliát képzelt a színpadra, akit a düh is vezérel. A produkció úgy készül, hogy ha újabb szigorítások lépnének érvénybe, akkor is szolgálja majd nemcsak a nézők, hanem a színészek és a háttérdolgozók biztonságát is. A rendező úgy fogalmazott, hogy ?színházba menni ma radikális tett, és ha a színház mindenkié, akkor mindenkire oda kell figyelni?. 

A készülő produkció címszerepét Rózsa László, Ophéliát Mészáros Ibolya játssza. A bemutató augusztusban lesz.

http://denagy.test/
Kapcsolódó hírek a kategóriában
Életre keltés, megőrzés, újragondolás – Debrecenben és Nagyváradon is várják az érdeklődőket a Kulturális Örökség Napjai
Sep 05, 2026
Zsidó kulturális napok Nagyváradon – a debreceni Tordai Zoltán is fellép
Sep 01, 2026
Tizenhat új bemutató a Csokonai Színházban – Novák Eszter is rendez Debrecenben
Aug 29, 2026
Nagyváradon át érkezett vissza Debrecenbe a LEGO®-ból épített Ecce Homo
Aug 25, 2026
Új látnivalóval bővült a nagyváradi Vár – megújult a Királyfia-bástya
Aug 19, 2026
Új évad, új történetek a nagyváradi színházban – Debrecenből is érdemes bérletet váltani
Aug 19, 2026