2026. július 23.

Kezdetét veszi a Vojtina Bábszínház 2022/2023-as évada

Kezdetét veszi a Vojtina Bábszínház 2022/2023-as évada

Debrecen bábosháza hétfőn tartotta 2022/2023-as évada hivatalos megnyitóját. Az eseményen, melyen részt vett Dr. Puskás István, kulturális alpolgármester is, Asbóth Anikó és Láposi Terka, a bábszínház vezetői ismertették az új évad műsorát és céljaikat. A Vojtinásokkal a közönség is hamarosan találkozhat, hiszen vasárnap 10 órától minden családot várnak az Idesüss a figurásra! - Évadnyitó a Vojtinával eseményükre az Emlékkertbe.

A most megnyíló évadban négy új premierre készül a Vojtina: Kiss Gergely Máté rendezésében 2022 szeptemberében jön a Hoppláda című előadás, novemberben lesz látható A halász meg a nagyravágyó felesége, 2023 február-március tájékén lesz a bemutatója Lehőcz Zsuzsa és Takács Dániel rendezésében a Mese a madárfészekről című darabnak, valamint Schneider Jankó viszi színre 2022 áprilisában a Vitéz László ? malombonyodalom című produkciót.

A kamaraszínpadon a novembertől látható, Állatbarátságok című előadás mellett további öt produkció marad repertoáron ? az Iciri-piciri mesék, a Szerencsés János, avagy az ördög három aranyhajszála, a Vas Laci, az Arika, az elkápráztatóművész és a Tengerlépő cipők ?, ezen felül a teátrumban Bölcsőszínház, Ovis foglalkoztató, rítusjátékok, színházi nevelési előadások, bábos tréningek, témanapok, kurzusok, kiállítások és egyéb programok is várják a közönséget az évad során.

A részletes programfüzet INNEN letölthető.

Idesüss a Figurásra! - Kapunyitó a Vojtinában

Tematikus szigetekkel, hozzájuk kapcsolódó játékokkal és meglepetésekkel várja az érdeklődőket évadnyitó programján a debreceni Vojtina Bábszínház vasárnap délelőtt a Nagytemplom mögötti Emlékkertben.

A Vojtina Bábszínház 47. évadát elindító ?kapunyitó napon? délelőtt 10 órakor Az okos lány története lesz látható a Ládafia Bábszínház előadásában, a többi programnak pedig nyolc tematikus sziget ad otthont a debreceni Emlékkertben.

A kapunyitó szigetei:

Babasziget ? a legkisebbek birodalma

Szülők szigete ? ahol a fáradt, de játszani szerető szülő is megpihenhet

Kreatív sziget ? a határtalan fantázia szigete

Mozgó sziget ? ahol megmozdítjuk a testet

Mesesziget ? ahol megmozdítjuk a lelket

Ügyeskedő sziget ? ha még mindig marad energia

Interaktív sziget ? a szabad és közös játék szigete

Zenesziget ? a muzsika birodalma

rendezvényre már kaphatók a kedvezményes, elővételes jegyekde a helyszínen is lehet majd belépőt vásárolni. Eső esetén a programokat a bábszínházban tartják meg.

Fotók: Nánási Barnabás / Vojtina Bábszínház

http://denagy.test/
Kapcsolódó hírek a kategóriában
A színpad nyáron sem pihen – Debrecenben fesztiválozik, Nagyváradon Móricz klasszikusára készül a társulat
Jul 21, 2026
A kultúra emberekről, közösségekről, kapcsolatokról is szól – ezért kutatja a Debrecen–Nagyvárad kulturális hidakat Bacsa-Papp Zsuzsanna
Jul 19, 2026
Segítsünk együtt feltérképezni Debrecen és Nagyvárad kulturális kapcsolatait
Jul 15, 2026
44 év után nyílt újra önálló életműkiállítása Nagyváradon Ujvárossy Lászlónak
Jul 10, 2026
53 órás filmmaratonnal búcsúzik az Apolló mozi nagyterme Debrecenben
Jul 07, 2026
Nagyváradi fotóművész szervezte meg az első Magyar Nemzetközi Fotóművészeti Körversenyt – Debrecenben lesz a díjátadó gála
Jun 23, 2026