2026. július 23.

Közel tízezer látogatója volt a Klasszikusok Éjszakája koncertjeinek

Közel tízezer látogatója volt a Klasszikusok Éjszakája koncertjeinek

A közönségtől érkező rengeteg pozitív visszajelzést, és zeneművész kollégáim lelkesedését látva, biztos vagyok a folytatásban - nyilatkozta Somogyi-Tóth Dániel karmester, orgonaművész, a Kodály Filharmónia Debrecen igazgatója a Klasszikusok éjszakájáról. Az ingyenes programsorozat  az 50. Debreceni Virágkarnevál egyik újdonsága volt.

Mint arról már mi is beszámoltunk, csordultig telt a Református Nagytemplom a Klasszikusok Éjszakája nyitókoncertjén, és a tágas Kossuth tér is szűknek bizonyult a Virágkarnevál nagyszínpadán felcsendülő Carmina Burana hangversenyen. A közönség lelkesedése nem apadt a ?Belvárosi szerenád? kis koncertjein és a rendezvényt záró Egy kis éji zenén sem, sokan három-négy egymást követő előadást is végighallgattak a Klasszikusok Éjszakáján este héttől majdnem éjfélig, szinte szünet nélkül.

- Hatalmas élmény volt azt látni és megélni, hogy milyen sokan voltak velünk végig a rendezvényen. Nagyon büszke vagyok arra, hogy a szimfonikus zene számára ilyen sok embert meg tudtunk nyerni ezen az éjszakán ? nyilatkozta Somogyi-Tóth Dániel karmester, orgonaművész, a Kodály Filharmónia Debrecen igazgatója.

A folytatásról is beszélt: - A közönségtől érkező rengeteg pozitív visszajelzést, és zeneművész kollégáim lelkesedését látva, biztos vagyok a folytatásban. Nagy öröm számunkra, hogy nem csak a koncerttermekben tudjuk ?megmozgatni? a nézőket. Már csak az a kérdés, milyen műsorral lepjük meg a jövő év Karneváljának látogatóit és természetesen a debrecenieket.

A Klasszikusok Éjszakáján közreműködtek: Miklósa Erika, Tóth László, Somogyi-Tóth Dániel, Haja Zsolt, Szerekován János, a Talamba Ütőegyüttes, a Kodály Filharmonikusok Debrecen, a Kodály Kórus Debrecen, a Csokonai Színház Énekkara, a Lautitia Kóruscsalád, az Arco Nobile Vonósnégyes, a Trio Harmony és a Főnix Rézfúvós Quintett.       

Fotók: Kodály Filharmónia Debrecen / Derencsényi István

http://denagy.test/
Kapcsolódó hírek a kategóriában
A színpad nyáron sem pihen – Debrecenben fesztiválozik, Nagyváradon Móricz klasszikusára készül a társulat
Jul 21, 2026
A kultúra emberekről, közösségekről, kapcsolatokról is szól – ezért kutatja a Debrecen–Nagyvárad kulturális hidakat Bacsa-Papp Zsuzsanna
Jul 19, 2026
Segítsünk együtt feltérképezni Debrecen és Nagyvárad kulturális kapcsolatait
Jul 15, 2026
44 év után nyílt újra önálló életműkiállítása Nagyváradon Ujvárossy Lászlónak
Jul 10, 2026
53 órás filmmaratonnal búcsúzik az Apolló mozi nagyterme Debrecenben
Jul 07, 2026
Nagyváradi fotóművész szervezte meg az első Magyar Nemzetközi Fotóművészeti Körversenyt – Debrecenben lesz a díjátadó gála
Jun 23, 2026