2026. szeptember 06.

Megzenésített versekkel készül a debreceni Csokonai Színház a magyar kultúra napjára

Megzenésített versekkel készül a debreceni Csokonai Színház a magyar kultúra napjára

A felújítandó színházépületben csendülnek fel a magyar költészet nagyjainak ismert és kevéssé ismert versei a Csokonai Színház magyar kultúra napjára készített műsorában. Újhelyi Kinga és zenésztársai, a hideggel dacolva, egy estére visszaköltöztek a történelmi épületbe, hogy a művésznő Gyöngykoszorú című koncertjének hét versdalát megszólaltassák. A felvételt, amelyen Vörösmarty Mihály, Csokonai Vitéz Mihály, Petőfi Sándor, Kosztolányi Dezső, Pilinszky János, Kányádi Sándor és Janus Pannonius egy-egy költeményének megzenésített változata hangzik el, január 22-én 19 órakor teszi közzé Facebook-oldalán a színház.

Dalban csendülnek fel a magyar költészet nagyjainak versei a magyar kultúra napján a debreceni Csokonai Színház műsorában, amelyet a felújítás alatt lévő, már a vakolatig lecsupaszított épületben rögzítettek.

Közleményük szerint Újhelyi Kinga és zenésztársai a hideggel dacolva egy estére visszaköltöztek a történelmi épületbe a Gyöngykoszorú című koncert hét versdalának rögzítésére.

A felvételt, amelyen Vörösmarty Mihály, Csokonai Vitéz Mihály, Petőfi Sándor, Kosztolányi Dezső, Pilinszky János, Kányádi Sándor és Janus Pannonius egy-egy költeményének megzenésített változata hangzik el, január 22-én 19 órakor teszi közzé Facebook-oldalán a színház.

A koncertanyagban dalként elhangzó magyar költészeti gyöngyszemeket a tavaszi karantén ideje alatt zenésítették meg. "Szeretném, hogy költészetünk ne csupán olvasott vagy felolvasott formában, hanem dalban elhangzó anyagként is eljusson és megtalálja közönségét, minőségi zenei köntösben" - idézi a színház közleménye a Gyöngykoszorú inspirációjáról Újhelyi Kingát.

A dalokat a zongorán és harmonikán is közreműködő Dargó Gergely hangszerelte, közreműködik még a felvételen Szabó Krisztián gitárművész, Albert Szilárd hegedűművész, valamint Pusker János csellista.

A Csokonai Színház magyar kultúra napi koncertje január 24-én éjfélig lesz elérhető.

Fotó: Matey István

http://denagy.test/
Kapcsolódó hírek a kategóriában
Életre keltés, megőrzés, újragondolás – Debrecenben és Nagyváradon is várják az érdeklődőket a Kulturális Örökség Napjai
Sep 05, 2026
Zsidó kulturális napok Nagyváradon – a debreceni Tordai Zoltán is fellép
Sep 01, 2026
Tizenhat új bemutató a Csokonai Színházban – Novák Eszter is rendez Debrecenben
Aug 29, 2026
Nagyváradon át érkezett vissza Debrecenbe a LEGO®-ból épített Ecce Homo
Aug 25, 2026
Új látnivalóval bővült a nagyváradi Vár – megújult a Királyfia-bástya
Aug 19, 2026
Új évad, új történetek a nagyváradi színházban – Debrecenből is érdemes bérletet váltani
Aug 19, 2026