2026. július 23.

Nemzetközi díjat nyert váradi képzőművész kiállítása a Körösvidéki Múzeumban

Nemzetközi díjat nyert váradi képzőművész kiállítása a Körösvidéki Múzeumban

Pictofabule címmel nyílt meg Teofil Ioan Ştiop képzőművész kiállítása a nagyváradi Körösvidéki Múzeumban. A Váradon élő művész tárlatának anyaga az a 10 képből álló sorozat, mely elnyerte az Ezüst négyszög Kárpátok Eurorégió Nemzetközi Festészeti Triennálé kiemelkedő művészi személyiségnek járó különdíját. A Triennálé anyagaiból minden ében kiállítást szerveznek, az oda beválogatott munkák egy évig járják a résztvevő országok ? többek között Magyarország - városait, kiállítóhelyeit. Így minden bizonnyal Debrecenbe is eljutnak majd.

Mint azt a kiállítás megnyitóján Aurel Chiriac, a Közörvidéki Múzeum igazgatója, a triennálé romániai kurátora elmondta, Románia ?a debreceni Déri Múzeumnak köszönhetően ? 2013 óta vesz részt az eseményen, Lengyelországgal, Szlovákiával, Ukrajnával és Magyarországgal együtt.

Az Ezüst négyszög elnevezésű kezdeményezést 1994-ben szervezte meg először a lengyelországi Przemyśl -ben működő Kortárs Művészeti Galéria. Célja, hogy bemutassa és dokumentálja a régióban élő képzőművészek képviselte festészeti irányzatokat.

A díjazottakat minden évben egy nemzetközi kurátor csoport választja ki. A hagyományos díjak mellett az idei évben egy kiemelkedő művészi személyiségnek járó különdíjat is odaítéltek. A kurátorok által a ?Special Triennial Award for Outstanding Artistic Personality? elnevezésű kategóriára javasolt öt művész: Gustav Tadeusz Wiktor (Lengyelország), Theophilus John Stiop (Románia), Szentpétery Ádám (Szlovákia), Lubomir Medvid (Ukrajna) és Urbán Tibor (Magyarország) volt.

Mivel egy adott pillanatban a román és a lengyel művész azonos pontszámmal rendelkezett, az utolsó döntésből kizárták a román és a lengyel kurátorokat, így a magyar, az ukrán, és a szlovák kurátorok döntöttek a díj odaítéléséről.

A művész ?Leviathan? című festményét egyúttal beválasztották a lengyel parlament Modern Művészeti Múzeumának képei közé.

Fotó: Teofil Ştiop[/caption]

 

A festmény, melyet a nagyváradi múzeum kiállításán megtekinthetnek a látogatók, olaj-vászon technikával készült 2017-ben, mérete 270×150 cm.

A művész kiállítása a nagyváradi Körösvidéki Múzeumban egy hónapig lesz megtekinthető.

Címlapfotó: bihoreanul

http://denagy.test/
Kapcsolódó hírek a kategóriában
A színpad nyáron sem pihen – Debrecenben fesztiválozik, Nagyváradon Móricz klasszikusára készül a társulat
Jul 21, 2026
A kultúra emberekről, közösségekről, kapcsolatokról is szól – ezért kutatja a Debrecen–Nagyvárad kulturális hidakat Bacsa-Papp Zsuzsanna
Jul 19, 2026
Segítsünk együtt feltérképezni Debrecen és Nagyvárad kulturális kapcsolatait
Jul 15, 2026
44 év után nyílt újra önálló életműkiállítása Nagyváradon Ujvárossy Lászlónak
Jul 10, 2026
53 órás filmmaratonnal búcsúzik az Apolló mozi nagyterme Debrecenben
Jul 07, 2026
Nagyváradi fotóművész szervezte meg az első Magyar Nemzetközi Fotóművészeti Körversenyt – Debrecenben lesz a díjátadó gála
Jun 23, 2026