2026. szeptember 06.

Nyolc nap színház: hétvégén kezdődik a Nagyváradi Nemzetközi Színházi Fesztivál

Nyolc nap színház: hétvégén kezdődik a Nagyváradi Nemzetközi Színházi Fesztivál

Szeptember 23 és 30. között, immár hatodik alkalommal szervezik meg a Nagyváradi Nemzetközi Színházi Fesztivált (FITO), melyen huszonhat színházi és két felolvasó-színházi előadást láthat a közönség. A fesztivál keretében zajlik majd a rövid dráma fesztivál is, melyet huszonnegyedik alkalommal rendeznek meg, s amelynek versenyprogramjába 14 produkció került be.

A Elisabeta Pop, Ion Parhon színikritikusokból (a zsűri elnöke), valamint a Teodor Corban, Cristian ?ofron és Richard Balint színészekből álló zsűri öt kategóriában oszt majd díjakat.

A versenyprogramon kívül meghívott előadásokkal a váradi színházkedvelő közönségnek szeretnének kedveskedni a szervezők. A nyolc előadásból kettő messziről érkezik: A Les Rois Vagabonds francia új-cirkusz Versenymű két bohócra (Concerto pour deux clowns) című előadásukkal, míg a chicagói Trap Door Theatre az Occidental Express című darabbal (rendező: Szabó K. István) lép közönség elé.

A magyar színházak közül csak a Szigligeti Színház Bányavakság című előadása szerepel a fesztiválon, a társulat október 23-án, a Szigligeti Stúdióban lép színpadra.

A Studio Act független társulat az Erdélyi mese című ? kétnyelvű ? előadással szerepel a fesztiválon.

A FITO 2018 eseményei nyolc helyszínen zajlanak majd, az előadásoknak ezúttal a a színház nagyterme, az Árkádia Színpad, a Szakszervezetek Művelődési Háza, a Bihar megyei Turisztikai Információs Központban, A Szigligeti Stúdió, a Florica Ungur terem, a Studio Act társulat játszóhelye és egy Bémer (Ferdinand) téren felállított színpad is otthont ad.

A társulatok közül itt lesz többek között a Bukaresti Állami Zsidó Színház, a bukaresti Odeon Színház Elżbieta Chowaniecz kortárs lengyel szerző Gardénia című darabjával Balázs Zoltán rendezésében, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház román társulata, vagy az aradi Ioan Slavici Klasszikus Színház. 

Eljönnek majd Váradra olyan legendás román színészek, mint Maia Morgenstern, Emil Boroghină, Constantin Cojocaru, Emilian Oprea, Andreea Vasile, de számos rendező, színi direktor és kritikus is meghívást kapott. 

Az esemény honlapja: https://fitoradea.ro/

Az esemény facebook oldala: https://www.facebook.com/FITOradea/

http://denagy.test/
Kapcsolódó hírek a kategóriában
Életre keltés, megőrzés, újragondolás – Debrecenben és Nagyváradon is várják az érdeklődőket a Kulturális Örökség Napjai
Sep 05, 2026
Zsidó kulturális napok Nagyváradon – a debreceni Tordai Zoltán is fellép
Sep 01, 2026
Tizenhat új bemutató a Csokonai Színházban – Novák Eszter is rendez Debrecenben
Aug 29, 2026
Nagyváradon át érkezett vissza Debrecenbe a LEGO®-ból épített Ecce Homo
Aug 25, 2026
Új látnivalóval bővült a nagyváradi Vár – megújult a Királyfia-bástya
Aug 19, 2026
Új évad, új történetek a nagyváradi színházban – Debrecenből is érdemes bérletet váltani
Aug 19, 2026