2026. július 23.

Partiumi Színészmúzeumot hoznak létre Nagyváradon

Partiumi Színészmúzeumot hoznak létre Nagyváradon

Színészmúzeumot hoz létre közösen a Partiumi Keresztény Egyetem és a Kiss Stúdió Színház. Az egyetem Pável utca 10. szám alatti épületében kialakítandó múzeum Kiss Törék Ildikó színművész kezdeményezésére jön létre, és a színházi dokumentumok, fényképek, mozgókép anyagok, relikviák, díjak, műsorfüzetek, jelmezek bemutatása mellett egyfajta közösségi térként is működik majd.

Minderről a PKE képviseletében dr. Pálfi József rektor, a Kiss Stúdió Színház képviseletében pedig Kiss Törék Ildikó színművész számolt be sajtótájékoztatón Nagyváradon.

Dr. Pálfi József elmondta, a múzeum unikálisnak tekinthető nem csak itt a Partiumban, de talán egész Erdélyben is. Éppen ezért az egyetem vezetősége egyértelműen támogatta az elképzelést. 

A magyar kormány támogatásának köszönhetően az egyetem több infrastrukturális fejlesztést is végre tudott hajtani az utóbbi időben, a kapott anyagi forrásoknak köszönhetően pedig remélhetőleg nem csak az oktatás fejlesztésére tudnak lehetőséget biztosítani, hanem egyéb olyan jelentős projektek megvalósítására is, mint például a színészmúzeum - mondta a rektor.

Az egyetem a régió egyeteme kíván lenni, így nem csak oktatással, de a partiumot érintő kultúra, művelődés is nagyon fontos. Mindenkinek nem tudunk helyet biztosítani, de akik a kultúra terjesztésében szerepet vállalnak, azokkal szívesen együtt dolgozunk - mondta rektor.

Kiss Törék Ildikó elmondta, hogy a létrehozandó múzeum egyelőre hivatalosan még nem használhatja a múzeum nevet, annak anyaga ugyanis magángyűjtemény. Így neve egyelőre Varga Vilmos és színésztársai partiumi színházi gyűjtemény. Ebbe benne van mindaz, amit mi szeretnénk elérni. Ez a gondolat a Kiss Stúdió alapítvány részéről már két éve megfogalmazódott, különböző helyszíneket próbáltak keresni - sikertelenül, míg végül egymásra találtak a Partiumi Keresztény Egyetemmel. Annak is köszönhetően, hogy ezt az ingatlant ez év márciusában vásárolta meg az egyetem.

Így szép és viszonylag a város központjában lévő épületben kaphat helyet a gyűjtemény. Az egyetem már elvégezte a külső felújítást, belül a felújítási munkálatok zajlanak. 

Az egyelőre Varga Vilmos és színésztársai partiumi színházi gyűjtemény nevet viselő múzeum a Pavel utca 10. szám alatt lel otthonra. Fotó: Farkas László[/caption]

Jelenleg folyamatban van az ablakok, az ajtó cseréje, a villamossági hálózat és a termek felújítása. Magyarországon készülnek a tárlók is, készítőjük ugyanaz, mint a nagyszalontai Arany Múzeum esetében.

A kiállítás anyagát dokumentumok, fényképek, relikviák, díjak, műsorfüzetek, esetlegesen jelmezek teszik ki, illetve egy állandó vetített anyag is megjelenik, hiszen számos mozgóképes anyaggal is rendelkeznek. A kiállítás első termének megnyitása már a közeljövőben, ebben az évben megtörténhet, abban a családok, örökösök felajánlásainak köszönhetően Papp Magda, Várad egykori híres primadonnája, Varga Vilmos, Csíki Ibolya, Halasi Erzsébet, Földes László, Bathó Ida alakját megidéző emlékek kapnak helyet.

A feldolgozás nem könnyű feladata Tavaszi Hajnal dokumentarista segítségével zajlik - immár hónapok óta. 

A későbbiekben Szabó Ódzsa, a Gábor-, a Cseke család, Gulácsy Albert, Szombati Gille Ottó emlékei is helyet kapnak a létesítményben. A távolabbi jövőben különböző közreműködéssel újabb dokumentumokat szeretnénk szerezni, és mivel a múzeum partiumi, ezért a múzeumban helyet kapó művészek körét területileg is szeretnénk bővíteni - mondta el Kiss Törék Ildikó.

A hivatalossá váláshoz is megtették már a lépéseket. A múzeum közösségi tér is lesz egyben, felolvasó estek, konferencia, pódiumest, megemlékezés, vetítés kaphat benne helyet. A Kiss Stúdió Alapítvány eddig hat millió forint támogatást kapott a projektre, de további pályázatok révén a múzeumi gyűjteménynek a továbbfejlesztésére is lehetőség lesz majd.

A denagy.hu kérdésére válaszolva Kiss Törék Ildikó azt is elmondta: egyelőre azoknak a helyi színésztársaknak állít emléket a múzeum, akiknek a váradi közönség körében ma is elevenen él az emléke. De a későbbiekben olyan színészek emlékét is megidézik, akik egykoron itt születtek, vagy játszottak - mint Muráti Lili, Kabos Gyula vagy Gózon Gyula. Ebben a Partiumi Színészmúzeumnak a remények szerint segítségére lesz többek között az Országos Színháztörténeti Múzeum is. Ugyanakkor az első terem ünnepélyes megnyitásakor a széles nagyközönség felé megfogalmaznak majd egy felhívást, arra kérve őket, ha rendelkeznek olyan tárgyi emlékkel, amely beleillik az adott tematikába, lehetőségeik szerint ajánlják azt fel a múzeum számára. 

Pálfi József szerint a Kiss Stúdió Színház immár negyed százada működik alapítványi keretek között, ehhez egyrészt a színház minőségi munkája, másrészt társadalmi igény is kellett. Ez okot adhat a reményre, hogy az a réteg, amelyik eddig is támogatta a törekvéseit, a múzeum mellé is odaáll majd. Kedves lesz ez, nem csak a váradiak számára, de a turisták is felkeresik majd - mondta a rektor. 

Fotók: denagy/Farkas László

http://denagy.test/
Kapcsolódó hírek a kategóriában
A színpad nyáron sem pihen – Debrecenben fesztiválozik, Nagyváradon Móricz klasszikusára készül a társulat
Jul 21, 2026
A kultúra emberekről, közösségekről, kapcsolatokról is szól – ezért kutatja a Debrecen–Nagyvárad kulturális hidakat Bacsa-Papp Zsuzsanna
Jul 19, 2026
Segítsünk együtt feltérképezni Debrecen és Nagyvárad kulturális kapcsolatait
Jul 15, 2026
44 év után nyílt újra önálló életműkiállítása Nagyváradon Ujvárossy Lászlónak
Jul 10, 2026
53 órás filmmaratonnal búcsúzik az Apolló mozi nagyterme Debrecenben
Jul 07, 2026
Nagyváradi fotóművész szervezte meg az első Magyar Nemzetközi Fotóművészeti Körversenyt – Debrecenben lesz a díjátadó gála
Jun 23, 2026