2026. július 23.

Partiumtól Felvidékig, mintegy háromszáz betlehemjáró érkezik Debrecenbe

Partiumtól Felvidékig, mintegy háromszáz betlehemjáró érkezik Debrecenbe

Huszonkilencedik alkalommal rendezik meg december 6 és 8. között Debrecenben a Nemzetközi Betlehemes Találkozót, melyre az anyaországból, Partiumból és Székelyföldről, a Vajdaságból, Kárpátaljáról és a Felvidékről is érkeznek játszók. A találkozó leglátványosabb mozzanata a Kossuth téri felvonulás lesz, de a 18 csoport közel 300 betlehemjárója a rendezvény jövőjéről tartott szakmai tanácskozáson is részt vesz majd.

Minderről családias hangulatú sajtótájékoztatón számolt be Majer Tamás, Debrecen Megyei Jogú Város önkormányzati képviselője, Jantyik Zsolt, a szervező Debreceni Művelődési Központ igazgatója, valamint Gyöngy Péter, a betlehemes találkozók főszervezője.  

A 21. században, amikor kivesznek a régi értékek, kellenek olyan emberek, akik a megtartó hagyományokat tovább örökítik - mondta Majer Tamás önkormányzati képviselő. Úgy vélte, az európai karácsonyi vásárok sorához csatlakozó debreceni adventi vásárt határon innen és túl évről évre egyre többen várják, ezt ? a maga szakralitásával - csodálatosan kiegészíti a betlehemes találkozó.

Jantyik Zsolt, a Debreceni Művelődési Központ igazgatója arról beszélt, hogy Debrecen regionális szerepét erősíti a betlehemes találkozó is. Felidézte, hogy némelyik betlehemest már kihaltnak hitték, aztán, mint például az alföldi Kardos betlehemes, mégis felbukkant. A találkozónak köszönhetően egyre több helyen kezdték el visszatanulni ezeket a játékokat. Emlékeztetett arra is, hogy 2015-ben az UNESCO Magyar Nemzeti Bizottság Szellemi Kulturális Örökség Szakbizottsága a debreceni betlehemes találkozók hagyományátörökítési gyakorlatát felvette a szellemi kulturális örökség megőrzését szolgáló programok és tevékenységek nemzeti nyilvántartásába, azaz a Jó gyakorlatok regiszterébe.

Gyöngy Péter, a Nemzetközi Betlehemes Találkozó főszervezője, a Motolla Egyesület vezetője arról beszélt, hogy a betlehemezés nem népszokás, hanem hagyomány, melyet nem őrizni, hanem életben tartani kell.

Az a dolgunk, hogy ennek a hagyománynak az átörökítését biztosítsuk, és ez nemzetpolitikai szintű feladat ? mondta Gyöngy Péter.

A főszervező szólt a rendezvény keretén belül megtartandó szakmai tanácskozásról is, melynek témája a Csoóri Sándor program lesz. Mint mondta, erre mindenképpen időt kell szánni, mert a program révén meg lehet teremteni a feltételeit annak, hogy ne csak az anyaországban, de a határon túl is megtalálják azokat a lehetőségeket, elérjék azokat a támogatásokat, amelyek a betlehemes csoportok fennmaradását biztosítják.

A 29. találkozó december 6-án, 17.00-kor veszi kezdetét a hagyományos Kossuth téri nyitóeseménnyel az adventi színpadon, 7-én szombaton a csoportok fellépésével és szakmai tanácskozással folytatódik 14.00-16.00 óráig, majd 21.00 órakor ünnepélyes zárással búcsúztatják a Találkozót, melynek hagyományosan a Debreceni Görögkatolikus Betlehemes Csoport lesz a házigazdája.

A képre kattintva a program nagyítható:

 

http://denagy.test/
Kapcsolódó hírek a kategóriában
A színpad nyáron sem pihen – Debrecenben fesztiválozik, Nagyváradon Móricz klasszikusára készül a társulat
Jul 21, 2026
A kultúra emberekről, közösségekről, kapcsolatokról is szól – ezért kutatja a Debrecen–Nagyvárad kulturális hidakat Bacsa-Papp Zsuzsanna
Jul 19, 2026
Segítsünk együtt feltérképezni Debrecen és Nagyvárad kulturális kapcsolatait
Jul 15, 2026
44 év után nyílt újra önálló életműkiállítása Nagyváradon Ujvárossy Lászlónak
Jul 10, 2026
53 órás filmmaratonnal búcsúzik az Apolló mozi nagyterme Debrecenben
Jul 07, 2026
Nagyváradi fotóművész szervezte meg az első Magyar Nemzetközi Fotóművészeti Körversenyt – Debrecenben lesz a díjátadó gála
Jun 23, 2026