2026. július 23.

Szabadtéri örömkoncerttel búcsúzott az évadtól a Kodály Filharmónia Debrecen

Szabadtéri örömkoncerttel búcsúzott az évadtól a Kodály Filharmónia Debrecen

Június 15-én tartotta meg térzenével egybekötött évadzárását a Kodály Filharmónia Debrecen. A Kodály Filharmonikusok és Kodály Kórus műsora mellett a 2021/2022-es évad díjait is átadta Puskás István alpolgármester és Somogyi-Tóth Dániel, Debrecen város főzeneigazgatója.

Puskás István alpolgármester köszönetét fejezte ki a Kodály Filharmónia együtteseinek, hogy a mai változó világban biztos pontot jelentenek Debrecenben. Megköszönte azt a rengeteg élményt, amit az elmúlt évadban a város lakosai számára adtak a koncertek által. Külön kiemelte az elmúlt időszakban történt események közül A trubadúr operaelőadást, a bérletes évadzáró Stand up for Rózsa! koncerteket és a múlt szombaton a Magyar Zene Házában adott hangversenyt. Utóbbival kapcsolatban hozzátette: Budapesten, a magyar  kultúra legújabb fellegvárában ismét jó volt debreceninek lenni, büszkének lenni arra a produkcióra, melyet a Kodály Kórus és Kodály Filharmonikusok adtak.

Somogyi-Tóth Dániel ügyvezető, főzeneigazgató köszöntő beszédében megjegyezte: 2019-ben, három éve volt legutóbb nyilvános évadzáró esemény itt, a Hal közben. Elmondta, hogy speciális évadot zárnak, hiszen ez volt a pandémia óta az első, ami korlátozások nélkül megvalósulhatott. Értékelte a koncertek számát és kihasználtságát is: 20 bérletes nagykoncertet, 5 a cappella koncertet és 3 kamarakoncertet teljesítettek Debrecenben, és számos felkérés és egyéb program volt mindezek mellett. A koncertlátogatók száma is kielégítően alakult, a bérletesek 65 százaléka tért vissza a koncerttermekbe, a jegyvásárlások száma azonban rendkívüli mértékben megnőtt a pandémia előttihez képest. Bizakodását fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy jóval többen váltanak bérletet az új szezonban. Az elmúlt évad eseményei közül kiemelte még, hogy a Kodály Filharmónia Debrecen a város önkormányzatának segítségével kft.-vé alakult, ami újabb perspektívákat nyit a működésben.

Az új, 2022/2023-as évad újdonságairól is elárult részleteket. Régi vágy valósul meg azzal, hogy a Hal köz Széchenyi utca felé eső részén a Kodály Filharmóniának saját jegyirodája nyílik, ami által a várakozások szerint szorosabb kapcsolatba kerülhetnek a közönséggel. Várhatóan már a bérletmegújításokat is itt teheti meg a törzsközönség, és a Debreceni Ünnepi Játékokra jegyek is itt lesznek válthatók. Utóbbi programsorában a Kodály Filharmonikusok számos produkcióban részt vesznek, s ennek zárása lesz a Klasszikusok Éjszakája, a világhírű tenor, Ramón Vargas fellépésével. Személyi változások közül pedig örömhírt jelentett be, miszerint az eddig Salzburgban élő és tevékenykedő kiváló gordonkaművész és dirigens, Bényi Tibor állandó karmesterként csatlakozik a Kodály Filharmonikusokhoz. Sőt nem csak az együtteshez, hanem a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Karának oktatója is lesz. Ezzel Debrecen város zenei életének vonzereje jelentősen meg fog növekedni, már az oktatás tekintetében is ? fejezte ki várakozását Somogyi-Tóth Dániel.

A legközelebbi eseményként a most pénteken, június 17-én kezdődő Kodály Zoltán Nemzetközi Zenei Versenyt jelentette be, melynek első alkalmán ifjú vonós  művészek mérik össze tudásukat. Példátlan számú, 200 fiatal jelentkezett a versenyre, s közülük 38 kapott meghívást Debrecenbe. A Nyitókoncertre, az ingyenesen látogatható fordulókra és a díjátadóval egybekötött Gálakoncertre is invitálta a debreceni és tágabb régió közönségét.

Az ünnepi beszédek előtt és után elhangzott műsort Kollár Imre vezető karmester és Kocsis-Holper Zoltán vezető karnagy dirigálta. Az évad díjait Puskás István alpolgármester és Somogyi-Tóth Dániel főzeneigazgató adták át.

http://denagy.test/
Kapcsolódó hírek a kategóriában
A színpad nyáron sem pihen – Debrecenben fesztiválozik, Nagyváradon Móricz klasszikusára készül a társulat
Jul 21, 2026
A kultúra emberekről, közösségekről, kapcsolatokról is szól – ezért kutatja a Debrecen–Nagyvárad kulturális hidakat Bacsa-Papp Zsuzsanna
Jul 19, 2026
Segítsünk együtt feltérképezni Debrecen és Nagyvárad kulturális kapcsolatait
Jul 15, 2026
44 év után nyílt újra önálló életműkiállítása Nagyváradon Ujvárossy Lászlónak
Jul 10, 2026
53 órás filmmaratonnal búcsúzik az Apolló mozi nagyterme Debrecenben
Jul 07, 2026
Nagyváradi fotóművész szervezte meg az első Magyar Nemzetközi Fotóművészeti Körversenyt – Debrecenben lesz a díjátadó gála
Jun 23, 2026