2026. július 24.

Új művészeti-irodalmi lapot alapított a Várad egykori szerkesztőségének egy része - A lap Debrecenben is kapható lesz majd

Új művészeti-irodalmi lapot alapított a Várad egykori szerkesztőségének egy része - A lap Debrecenben is kapható lesz majd

Újvárad néven új irodalmi folyóiratot alapított a Várad volt szerkesztőségének egy része. A lap hamarosan kapható lesz nem csak Nagyváradon, hanem Debrecenben is.

A Bihar megyei önkormányzat decemberben drasztikusan csökkentette a megye alárendeltségébe tartozó kulturális intézmények személyzetét, közöttük a helyi magyar kulturális intézményekét is, egyebek mellett a Várad folyóiratét, amelynek a jogi önállóságát is megszüntette, a lapot pedig beolvasztotta a szintén önkormányzati fenntartású Gheorghe Sincai Megyei Könyvtárba.

A lap volt szerkesztőségének többsége nem fogadta el ezt, ezért most a régi munkatársak egy része új lapot alapított Újvárad néven a Holnap Kulturális Egyesület kiadásában és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatásával. Az alapításba új munkatársakat is bevontak.

A 64 oldalas periodika a csíkszeredai Alutus nyomdában készül, első bemutatkozását a Holnap Könyvek három új kiadványával együtt hétfőn tartják Nagyváradon.

?(?) Maradtunk az elhatározással, hogy folytatni kell, új lapot nyitni. Kísérlet is ez, hiszen az Újvárad nem csupán folytatása valaminek, hanem útkereső újrakezdés. Próbája annak, hogy részben új szerepekben, új arcokkal képes-e ez a társaság arra, hogy egy hagyományos irodalmi-művészeti folyóirat erényeit tartalmában és formájában ötvözze egy képes hetilap formátumával, már ami a műfajok és a tipográfiai elemek használatát illeti. Mindezt olyan online felülettel, ami csak részben tükre a nyomtatott változatnak? ? fogalmaz a szerkesztőség beköszönő cikke.

Az Újvárad főszerkesztője Szűcs László, vezető szerkesztői Kemenes Henriette és Tasnádi-Sáhy Péter. Az Újvárad hamarosan kapható a nagyobb erdélyi városok könyvesboltjaiban, illetve Budapesten és Debrecenben a Lapker újságárusainál. A folyóirat nyomtatott és online változatában (ujvarad.ro) egyaránt előfizethető.

Közben a régi Várad folyóirat is folytatja megjelenését, a három tagúra csökkentett szerkesztőség márciusban egy összevont január-február számot állított össze. A Várad önálló jogi személyiségét felszámoló önkormányzati döntés ellen közigazgatási per indult, ez még folyamatban van.

 

http://denagy.test/
Kapcsolódó hírek a kategóriában
A színpad nyáron sem pihen – Debrecenben fesztiválozik, Nagyváradon Móricz klasszikusára készül a társulat
Jul 21, 2026
A kultúra emberekről, közösségekről, kapcsolatokról is szól – ezért kutatja a Debrecen–Nagyvárad kulturális hidakat Bacsa-Papp Zsuzsanna
Jul 19, 2026
Segítsünk együtt feltérképezni Debrecen és Nagyvárad kulturális kapcsolatait
Jul 15, 2026
44 év után nyílt újra önálló életműkiállítása Nagyváradon Ujvárossy Lászlónak
Jul 10, 2026
53 órás filmmaratonnal búcsúzik az Apolló mozi nagyterme Debrecenben
Jul 07, 2026
Nagyváradi fotóművész szervezte meg az első Magyar Nemzetközi Fotóművészeti Körversenyt – Debrecenben lesz a díjátadó gála
Jun 23, 2026