2026. július 23.

Ünnepi hétvégét tartott a Nagyvárad Táncegyüttes

Ünnepi hétvégét tartott a Nagyvárad Táncegyüttes

Fennállásának huszadik évfordulóját ünnepli ebben az évben a Szigligeti Színház Nagyvárad Táncegyüttese: ez alkalomból különleges eseménysorozattal várták az érdeklődőket és meghívottakat február 12-én és 13-án a nagyváradi teátrumban.

Az ünnepi hétvége a Nagyvárad Táncegyüttes (NTE) jubileumi albumának könyvbemutatójával nyitott, amely alkalommal Bozsódi-Nagy Orsolya irodalmi titkár moderálásában Szabó Enikő-Ágnes, az együttes művészeti vezetője, illetve Biró Árpád Levente, a kiadvány szerkesztője beszélgettek a NTE múltjáról, illetve a társulat szerteágazó tevékenységét bemutató, képekkel gazdagon illusztrált kötetről.

A könyvbemutatót követően, 18 órától jubileumi táncgálára várták az érdeklődőket a Szigligeti Színház nagytermébe. A Novák Eszter rendező, a Szigligeti Társulat művészeti vezetője által szerkesztett előadásban a társulat jelenlegi tagjai, a NTE egykori táncosaival és zenészeivel kiegészülve az elmúlt két évtized emblematikus produkcióinak jeleneteit, koreográfiáit elevenítették fel ? köztük a Határtalan Partium című folklórelőadást, a Juronics Tamás által koreografált Világcirkusz című előadást, illetve a társulat életében mérföldkőnek számító Nagyvárosi bújdosók című produkciót; ez utóbbit Novák Péter előadóművész, az előadás rendezője zenei kíséretében.

 

Az egyes jelenetek között tartott ünnepi beszédek sorát Czvikker Katalin, a színház főigazgatója nyitotta. A főigazgató kiemelte: Partium egyetlen hivatásos néptáncegyüttese lelkes és rendíthetetlen szakemberek és a kezdeményezést felkaroló politikusok, köztük Kiss Sándor és Szabó Ödön közreműködésével jött létre 2002-ben. Beszéde végén Czvikker Katalin bejelentette: a román Kulturális Minisztérium felkérésére 2022 márciusában a Nagyvárad Táncegyüttes a Dubaji Világkiállításon fog vendégszerepelni. Szabó Enikő-Ágnes, a Nagyvárad Táncegyüttes jelenlegi művészeti vezetője beszédében köszönetett mondott elődeinek, Miklós János alapítónak, illetve Dimény Leventének, a társulat egyedi és összetéveszthetetlen művészi arculata megteremtőjének, valamint munkatársainak az elmúlt két évtized áldozatos munkáiért. A beszédek sorát Szalay Tamás, a Magyar Táncművészek Szövetsége ügyvezető titkára zárta, aki a Nagyvárad Táncegyüttes kitartását, fejlődni akarását méltatta, és átnyújtotta a Szövetség ajándékát a társulat és a színház vezetőségének.

Az est hátralevő részében a nézők ? köztük a táncegyüttes korábbi közreműködő alkotói és társintézmények vezetői ? a Katonaének című néptáncszínházi előadást tekinthették meg. A jubileumi program február 13-án, 17 órától a táncegyüttessel együttműködő zenészek népzenei koncertjével zárult.  

http://denagy.test/
Kapcsolódó hírek a kategóriában
A színpad nyáron sem pihen – Debrecenben fesztiválozik, Nagyváradon Móricz klasszikusára készül a társulat
Jul 21, 2026
A kultúra emberekről, közösségekről, kapcsolatokról is szól – ezért kutatja a Debrecen–Nagyvárad kulturális hidakat Bacsa-Papp Zsuzsanna
Jul 19, 2026
Segítsünk együtt feltérképezni Debrecen és Nagyvárad kulturális kapcsolatait
Jul 15, 2026
44 év után nyílt újra önálló életműkiállítása Nagyváradon Ujvárossy Lászlónak
Jul 10, 2026
53 órás filmmaratonnal búcsúzik az Apolló mozi nagyterme Debrecenben
Jul 07, 2026
Nagyváradi fotóművész szervezte meg az első Magyar Nemzetközi Fotóművészeti Körversenyt – Debrecenben lesz a díjátadó gála
Jun 23, 2026