2026. július 23.

Vászonra örökítve a sík világa - A 90 éves Hortobágyi Művésztelepet bemutató kiállítás nyílik

Vászonra örökítve a sík világa - A 90 éves Hortobágyi Művésztelepet bemutató kiállítás nyílik

Debrecen és Hortobágy közös támogatásával nyitja meg kapuit június 30-án a Kölcsey Központban az idén 90 éves Hortobágyi Művésztelepet bemutató kiállítás. A páratlanul gazdag  kiállítás kulisszatitkaiba sajtótájékoztatón engedtek bepillantást a szervezők: Gencsi Zoltán Hortobágy alpolgármestere, H. Csongrádi Márta, Hortobágyi Káplár Miklós Nemzetközi Művésztelep Egyesület elnöke és Bódor Edit, a Főnix Rendezvényszervező Közhasznú Nonprofit Kft. ügyvezetője.

Ez az újabb kulturális esemény is jól mutatja azt a kitűnő együttműködést, amely a kormány által létrehozott kiemelt Debrecen-Hortobágy-Hajdúszoboszló-Tiszafüred turisztikai régió létrejötte óta a két települést között létezik - hangsúlyozta köszöntőjében Bódor Edit, a Főnix Rendezvényszervező ügyvezetője. A kulturális szakember kiemelte, hogy a tárlat ideje alatt rendezik meg a Hortobágyi Lovasnapokat, a Bartók Béla Nemzetközi Kórusversenyt, a Tiszafüredi Halasnapokat, így azoknak látogatói is megtekinthetik ezt az egyedülálló kiállítást, és erősíthetik a nagyvilágban a Hortobágy jó hírét.

Nincs annál jobb településmarketing, amikor Japántól kezdve Kazahsztánig számos művész vagy újságíró fordul meg abban az alkotói közösségben, amely már a  XX. század eleje óta öregbíti a Hortobágy hírnevét - mutatott rá Gencsi Zoltán, a község alpolgármestere. Három magyar szellemű művész Boromisza Tibor, Káplár Miklós és Maghy Zoltán még 1928-ban Hortobágyi Kolónia néven alapította meg az első hortobágyi csoportosulást, akik - többek között - ennek a helynek és élménynek köszönhetően váltak az alföldi festészet megkerülhetetlen alakjaivá. A világon is egyedülálló, egzotikus mesekönyvnek a lapjait - tette hozzá Gencsi Zoltán -  pedig azóta is folyamatosan írják a világ minden részéről ide érkező alkotók.

A sajtótájékoztatón elhangzott, hogy az 1970-es években folytatódott a pusztában való festés Égerházi Imre festőművész vezetése alatt Hortobágyi Alkotótábor néven. Bár Maghy Zoltán személyében ott volt a folytonosság, 1981-ben a tábor ismét megújult, ekkor Sipos Zsófia, Madarász Gyula és Tar Zoltán is csatlakoztak a ?pusztázáshoz?, a tábor pedig Hortobágyi Nemzetközi Művésztelep néven működött tovább. Az alkotótelepet rövid ideig Burai István vezette, majd 2012-től újra indult a tábor ? immár Hortobágyi Káplár Miklós Nemzetközi Művésztelep néven - mondta az egyesület elnöke H. Csongrády Márta. Így nőtte ki magát közel egy évszázad alatt az alapító atyák által egykor létrehozott Hortobágyi Kolónia. A mindenkori alkotóközösség a három alapító művész utódjának, szellemiségük folytatójának tekinti magát. A művészeti vezető szerint ma már olyan nagy az érdeklődés, hogy a művésztelep befogadóképessége határához ért, ezért sok jelentkezést kénytelenek visszautasítani.

A szombati kiállításon közel 100 műalkotást bemutató tárlat ? festmények, grafikák, fotók, plasztikák ? alkotói között Boromisza Tibor, Káplár Miklós és Maghy Zoltán mellett az elmúlt évtizedek alatt a művésztelepen megfordult több száz alkotó közül a legjelentősebb hazai és külföldi művészek szerepelnek.

A kiállítás július 1-től ingyenesen látogatható a Kölcsey Központ nyitvatartási idejében, hétfő kivételével naponta 10-18 óráig, esti rendezvények esetén 19 óráig.

http://denagy.test/
Kapcsolódó hírek a kategóriában
A színpad nyáron sem pihen – Debrecenben fesztiválozik, Nagyváradon Móricz klasszikusára készül a társulat
Jul 21, 2026
A kultúra emberekről, közösségekről, kapcsolatokról is szól – ezért kutatja a Debrecen–Nagyvárad kulturális hidakat Bacsa-Papp Zsuzsanna
Jul 19, 2026
Segítsünk együtt feltérképezni Debrecen és Nagyvárad kulturális kapcsolatait
Jul 15, 2026
44 év után nyílt újra önálló életműkiállítása Nagyváradon Ujvárossy Lászlónak
Jul 10, 2026
53 órás filmmaratonnal búcsúzik az Apolló mozi nagyterme Debrecenben
Jul 07, 2026
Nagyváradi fotóművész szervezte meg az első Magyar Nemzetközi Fotóművészeti Körversenyt – Debrecenben lesz a díjátadó gála
Jun 23, 2026