Közélet hírek

Közélet
Élőlánc után imalánccal folytatják a nagyváradiak a Szent László-szobor állításáért indított figyelemfelkeltő akciójukat Élőlánc után imalánccal folytatják a nagyváradiak a Szent László-szobor állításáért indított figyelemfelkeltő akciójukat
Régi vágya a nagyváradi magyaroknak, hogy a városalapító Szent Lászlónak legyen szobra a város főterén. A helyi civil és politikai szervezetek több akciót is indítottak az évek során az ügy érdekében. A Néppárt kezdeményezését az RMDSZ is támogatja.
⇢
Közélet
Az európai parlamenti választások tapasztalatairól nyilatkoztak Váradon a romániai magyar szervezetek vezetői  Az európai parlamenti választások tapasztalatairól nyilatkoztak Váradon a romániai magyar szervezetek vezetői 
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) Bihar megyei szervezetének elnöke, Cseke Attila és ügyvezető elnöke, Szabó Ödön tegnap; az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) elnöke, Csomortányi István és a párt ügyvezető elnöke, Toró T. Tibor ma nyilatkozott a sajtónak az európai parlamenti választások tapasztalatairól.
⇢
Közélet
Nagyváradon élőlánccal tüntettek a városalapító Szent László szobráért Nagyváradon élőlánccal tüntettek a városalapító Szent László szobráért
Az esős, viharos időjárás ellenére ma délután sok nagyváradi magyar összegyűlt a város főterén, hogy az Erdélyi Magyar Néppárt által szervezett élőláncot alkotva tüntessen a városalapító Szent László király szobrának felállításáért. (VIDEÓVAL)
⇢
Közélet
Világszínvonalú kutatói környezetet alakítottak ki a debreceni atommagkutatóban Világszínvonalú kutatói környezetet alakítottak ki a debreceni atommagkutatóban
Világszínvonalú kutatói környezetet alakítottak ki a Magyar Tudományos Akadémia debreceni Atommagkutató Intézetének (Atomki) tandetron laboratóriumában. A mostani fejlesztéssel a korábbinál egyszerre többen, az alap- és az alkalmazott kutatásokat párhuzamosan végezve használhatják a laboratórium részecskegyorsítóját.
⇢
Közélet
Újabb robotépítési és programozási verseny helyszíne az Agóra - A megmérettetésen két nagyváradi csapat is indul Újabb robotépítési és programozási verseny helyszíne az Agóra - A megmérettetésen két nagyváradi csapat is indul
Az Agóra Tudományos Élményközpont ad otthont kedden a World Robot Olympiad™ debreceni regionális fordulójának. A debreceni versenyen hat magyarországi megyéből, valamint a határon túlról, Nagyváradról, összesen 13 csapat méri össze tudását. A két nagyváradi csapat a Révai Miklós Szakkollégiumból jelentkezett, és Regular Junior (KisRévAdy) és Regular Senior (RévAdy) korosztályban versenyeznek majd.
⇢