Közélet
A magyar református egység napját ünneplik szombaton Debrecenben
Református egyházunk különleges ünnepre készül május 17-én és 18-án. Tíz évvel ezelőtt, 2009. május 22-én gyűlt össze a Debreceni Nagytemplomban a Református Alkotmányozó Zsinat, amely kimondta, hogy a Kárpát-medencében működő református egyházak mindnyájan a Magyar Református Egyházhoz tartoznak. 2019-ben a Magyar Református Egység Napját május 18-án Debrecenben ünneplik, a város főterén, és a belváros további, több mint tíz helyszínén. Erre a találkozásra hívják és várják a Kárpát-medencei magyar református gyülekezetek küldöttségeit és a magyar református diaszpóra közösségeinek tagjait. Az eseményen tíz-tizenötezer résztvevőre számítanak, a Királyhágómelléki Református Egyházkerületből eddig mintegy ötszázan jelezték részvételüket.
Közélet
A Mátai Ménes lovasai is bemutatkoztak a Royal Windsor Horse Show rendezvénysorozatán
A több mint hét évtizedes hagyományra visszatekintő, évente megtartott látványos bemutató helyszíne a brit király család legnagyobb angliai rezidenciáján, az idén a hortobágyi Mátai Ménes hat csikósa és egy pusztaötös hajtója is bemutatta tudását a brit közönség előtt. Kassai Lajos ötszörös lovasíjász világbajnok és tanítványai is jelen voltak Magyarország képviseletében.
Közélet
A szabadság fővárosának szomszédságában ? 17. rész
?Debrecen ? a szabadság fővárosa? címmel, fél éven át tartó rendezvénysorozat emlékezik Debrecenben arra, hogy 1849. január elsejétől június elejéig a cívisváros volt a nemzet fővárosa. Hírportálunk Dr. Fleisz János, nagyváradi történész, egyetemi tanár ?Kossuth és Nagyvárad? című tanulmányából szerkesztett sorozattal idézi fel a ?másik főváros? szomszédságában történt eseményeket. Az utolsó részben azokat a nagyváradi helyeket vesszük számba, amelyek Kossuth emlékét idézik.
Közélet
Debrecenbe érkezett a Szent László király ereklyéjét kísérő virágkocsi
Szombaton, Somogyvártól Csíksomlyóig tartó zarándokútján, Debrecenbe érkezett a Szent László Ereklyéjét kísérő virágkocsi. A Kölcsey Központ előtti téren Barcsa Lajos, Debrecen alpolgármestere, Gyurákovics László, Somogyvár polgármestere, és Dr. Dénes Zoltán egyetemi tanár, plébános fogadta. A virágkocsit  a történelmi egyházak képviselői - Palánki Ferenc római katolikus megyéspüspök, Fekete Károly tiszántúli református püspök, Kapin István, görögkatolikus parókus - is megáldották.   
Közélet
Megmentené a régi magyar sírokat a nagyváradi Néppárt
A nagyváradi Rulikowski temető legfrissebb nyilvántartása szerint mintegy tízezer sírhelynek lejárt a bérleti ideje, vagy azonosítatlan, ezért felszámolásra kerülhet. Az Erdélyi Magyar Néppárt nagyváradi szervezete menteni próbálja a szóban forgó nyughelyeket, mivel azok többsége valószínűleg magyar kötődésű.