Közélet hírek

Közélet
Ősszel megkezdődik a Rimanóczy-palota felújítása is Ősszel megkezdődik a Rimanóczy-palota felújítása is
Október elsejétől állványerdő borítja majd Nagyváradon idősebb Rimanóczy Kálmán Fő utcai palotáját, hogy aztán 18 hónapnyi munka után ismét régi pompájában tündökölhessen. Bár pontos adat nem áll rendelkezésre, szakemberek szerint az épület, melyet az idősebb Rimanóczy fia tervezett, 1905-ben készült el. Ifjabb Rimanóczy Kálmán a velencei Cá d?Oro leegyszerűsített homlokzati formavilágát ültette át benne Nagyváradra. 
Közélet
A Klobusitzky-palota homlokzata is megújul A Klobusitzky-palota homlokzata is megújul
Felújítják a nagyváradi Fő utca egyik monumentális épületét, a  Klobusitzky-palotát. Az 1926-ban épült ház homlokzata a váradi önkormányzat által 2016-ban létrehozott homlokzat-felújítási program keretében újul meg.
Közélet
Jobb adni: tehetséges, nehéz körülmények között élő diákokat támogathat az, aki elmegy Rákász Gergely orgonakoncertjére Jobb adni: tehetséges, nehéz körülmények között élő diákokat támogathat az, aki elmegy Rákász Gergely orgonakoncertjére
A Magyar Református Szeretetszolgálat Nyilas Misi Ösztöndíj Programját támogathatják azok, akik jegyet vásárolnak a szeptember 15-i Lord of the Organ koncertre a debreceni Nagytemplomba. A Szeretetszolgálat ösztöndíj programja évről-évre olyan magyarországi és határon túli ? köztük erdélyi ? tehetséges fiatalokat támogat, akik hátrányos helyzetük miatt segítség nélkül nehezebben tudják a kitűzött céljaikat megvalósítani, tehetségüket kibontakoztatni. A mostani jótékonysági esemény szervezői mindenki számára befogadható, ugyanakkor izgalmas zenei élményt ígérnek, és bíznak abban, hogy a koncertet meghallgatni, és egyben a programot támogatni kívánók megtöltik majd a Nagytemplomot.
Közélet
Egyetemi vezetők Debrecenben Egyetemi vezetők Debrecenben
A Visegrádi Egyetemi Szövetség a Debreceni Egyetemen tartja idei közgyűlését. Nyolc ország egyetemi vezetői érkeztek a háromnapos találkozóra, ami egyben a 150 éves debreceni agrár-felsőoktatás tiszteletére rendezett programsorozat nyitórendezvénye. A programsorozatra Romániából is érkeznek professzorok.
Közélet
Máriaradnára és Szentjobbra zarándokolnak a Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye papjai és hívei Máriaradnára és Szentjobbra zarándokolnak a Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye papjai és hívei
?Az évszázadok folyamán népünk és egyházmegyénk számtalanszor megtapasztalhatta a Magyarok Nagyasszonyának oltalmát, aki minden időben felkarolta ügyünket és hűségesnek bizonyult az őt szerető hívekhez. (?) A fentieket szem előtt tartva ebben az évben is nagy szeretettel hívok és várok mindenkit a hagyományos Mária-zarándoklatokra, amelyek talán jobban, mint máskor, nagy lehetőséget nyújtanak a hitbéli megerősödésre, a lelki feltöltődésre, az Istennel és egymással való kiengesztelődésre? ? olvasható Böcskei László megyéspüspök buzdító levelében.