Közélet hírek

Közélet
Így ünnepelte a város napját Debrecen Így ünnepelte a város napját Debrecen
Április 11-e Debrecen város napja! Ezen a napon minden évben azt ünnepli a város, hogy I. Lipót magyar király 1693. április 11-én adományozta Debrecennek azt a kiváltságlevelet, ami Debrecent szabad királyi várossá nyilvánította. 
Közélet
Virágvasárnap Debrecenben és Nagyváradon Virágvasárnap Debrecenben és Nagyváradon
Debrecenben évek óta hagyomány, hogy a húsvét ünnepét megelőzően, virágvasárnap ? idén április 10-én ? közös megemlékezést tartanak a város polgárai, az egyházak, az önkormányzat és a honvédség. Az idei év azonban különlegesnek számított, nem csak azért, mert a pandémia után most először volt teljes az ünnep, hanem azért is, mert a három debreceni mellett most első alkalommal három nagyváradi püspök is jelen volt a virágvasárnapi eseményeken. Böcskey László, nagyváradi megyéspüspök a debreceni keresztút előtt, délelőtt Nagyváradon, a Püspöki Palota előtti téren  áldotta és szentelte meg a barkaágakat, a hívek innen körmenetben vonulunk a székesegyházba. Az ünnepi szentmisében, melyet a főpásztor celebrált, Urunk szenvedéstörténete (passio) hangzott el Szent Lukács evangéliumából.
Közélet
Átadták Nagyváradon az új sportcsarnokot Átadták Nagyváradon az új sportcsarnokot
Cseke Attila fejlesztési miniszter jelenlétében adták át jelképesen szombaton a nagyváradi önkormányzatnak, a helyi és bihari közösségnek a fejlesztési minisztérium által megépített új sportcsarnokot. Az 5.200-7.200 férőhelyes új épület nem csak sportesemények, de koncertek, közösségi rendezvények szervezésére is alkalmas lesz. (GALÉRIA)
Közélet
Nagyheti, húsvéti szentmisék, szertartások Debrecenben és Nagyváradon Nagyheti, húsvéti szentmisék, szertartások Debrecenben és Nagyváradon
Április 10-én virágvasárnapot ünnepeljük. Ezzel kezdetét veszi a nagyhét, amikor Urunk Jézus Krisztus szenvedésére és halálára emlékezünk. A nagyhét idején a nagyváradi és a debreceni székesegyházban a különböző szertartásokat és szentmiséket az adott időszaknak megfelelő rend és program szerint celebrálják.
Közélet
Az időszakosan Magyarországon tartózkodó erdélyi magyarok is részt vehetnek a romániai népszámláláson Az időszakosan Magyarországon tartózkodó erdélyi magyarok is részt vehetnek a romániai népszámláláson
Már javában zajlik a romániai népszámlálás első szakasza: május 15-ig a kérdőívek online és magyarul is kitölthetők, így az időszakosan Magyarországon tartózkodó erdélyi magyarok is könnyen részt tudnak venni ? hívták fel a figyelmet a debreceni Partium Házban szervezett sajtótájékoztatón a romániai magyarok összeírását elősegítő tájékoztató és támogató kampány szervezői.