Közélet hírek

Közélet
Orgonaszentelésre, orgonaavató koncertre készülnek a debreceni Szent Anna-székesegyházban Orgonaszentelésre, orgonaavató koncertre készülnek a debreceni Szent Anna-székesegyházban
Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspök a templom felszentelési évfordulójának (június 5.) előestéjén, június 4-én, pénteken, a 18.00-kor kezdődő hálaadó szentmisén megáldja a Szent Anna-székesegyház felújított Aquincum-orgonáját. A szentmise után 19 órától Kovács Szilárd orgonaművész, a pécsi székesegyház kántor-karnagya orgonaavató koncertjén vehetünk részt.
⇢
Közélet
Bemutatták Nagyváradon a Magyarnak lenni jó című kötetet Bemutatták Nagyváradon a Magyarnak lenni jó című kötetet
Hétfőn délután mutatták be a nagyváradi Lorántffy Zsuzsanna Református Egyházi Központ múzeumtermében a frissen megjelent Magyarnak lenni jó! ? Az EMNT Demokrácia-központok 10 éve című kötetet. Az eseményen jelen volt Tőkés László püspök, az EMNT elnöke és Sándor Krisztina, az EMNT ügyvezető elnöke is, valamint a váradi demokráciaközpont több, korábbi és jelenlegi munkatársa.
⇢
Közélet
Új elnököt választottak az RMDSZ nagyváradi szervezetének élére Új elnököt választottak az RMDSZ nagyváradi szervezetének élére
Az RMDSZ nagyváradi szervezetének szombati küldöttgyűlésén új elnököt választottak a szervezét élére. Meleg Vilmos, leköszönő elnök ajánlásával és a küldöttek döntése értelmében Szabó József lett a városi szervezet elnöke, aki Botházy Nándort nevesítette az ügyvezető elnöki tisztségre - olvasható a Nagyváradi RMDSZ facebook oldalán.
⇢
Közélet
Kihirdették Debrecen Város Bora idei győzteseit Kihirdették Debrecen Város Bora idei győzteseit
Az idén 14 borvidék 121 pincészetének 235 bora versengett a Debrecen város bora 2021 címért, a győztes hét bort sajtótájékoztatón mutatták be.
⇢
Közélet
Trianonra emlékezik Debrecen - A Szigligeti Színház művészei is ott lesznek Trianonra emlékezik Debrecen - A Szigligeti Színház művészei is ott lesznek
Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata a trianoni békediktátum 101. évfordulója alkalmából megemlékezést és koszorúzást rendez 2021. június 4-én ? pénteken ? 18.00 órakor a Bem téren:
⇢