Kultúra hírek

Kultúra
Jövő tavasszal elkezdődhet a Csokonai Nemzeti Színház felújítása Jövő tavasszal elkezdődhet a Csokonai Nemzeti Színház felújítása
A Modern Városok Program részeként 6,35 milliárd forint kormányzati támogatásból újulhat meg a debreceni Csokonai Nemzeti Színház. Az intézmény a tervek szerint 2019 tavaszán zár be, a megújult épületbe 2020 őszén költözhet vissza a társulat. A felújítás tervezésére április 19-ig várja a pályázatokat a debreceni önkormányzat.
⇢
Kultúra
Befejeződött a HolnapUtán Befejeződött a HolnapUtán
A nagyváradi Szigligeti Színház hatodik alkalommal rendezte meg a HolnapUtán színházi fesztivált, melynek, nevéhez híven, elsődleges célja ifjú alkotókat bemutatni. A vasárnap zárult találkozó ?mottója? klasszikusok fiatal szemmel, azaz főiskolások, alig végzett rendezők feldolgozásában.
⇢
Kultúra
Közös virágvasárnapi ünnepre hív Debrecen Közös virágvasárnapi ünnepre hív Debrecen
A nagyhetet megelőző vasárnapon ? virágvasárnap ? Jézus diadalmas jeruzsálemi bevonulását ünnepeljük. A történelmi egyházak és a debreceni önkormányzat március 25-én virágvasárnapi együttlétre várja a város lakóit és a környéken élőket. A hagyományokhoz híven idén is több stációból álló ünnepi körmenettel idézik fel a bibliai történéseket, a rendezvény záró állomása pedig a Debreceni Református Nagytemplom.
⇢
Kultúra
A magyar bábosok határtalan ünnepe A magyar bábosok határtalan ünnepe
Március 21. a világ bábművészei számára nemcsak a tavasz első napját jelenti. Tizenhárom esztendeje a bábjáték ünnepnapja is. És mivel a bábszínház elképzelhetetlen nézők nélkül, a debreceni és nagyváradi bábtársulatok idén is mindent megtesznek majd a közönség szeretetének elnyeréséért. Csak most egy kicsit szokatlanabb körülmények között.
⇢
Kultúra
Indul a VI. HolnapUtán Fesztivál Indul a VI. HolnapUtán Fesztivál
Ünnepi díszbe öltözve várja vendégeit a nagyváradi Szigligeti Színház. Március 20-25. között, immár hatodik alkalommal rendezi meg a HolnapUtán Fesztivált. A hat nap alatt tizenkét társulat, tizennégy előadás és jó néhány kísérő program várja majd a színház rajongókat. Az eseménysorozat programjában neves romániai és magyarországi társulatok előadásait ? klasszikus színművek kortárs átiratait ? tekinthetik meg az érdeklődők. Az összművészeti fesztiválnak tavaly csaknem háromezer látogatója volt.
⇢