Kultúra hírek
Augusztus 30-án, vasárnap egész délelőttös évadnyitó mulatsággal várja a gyerekeket a debreceni Vojtina Bábszínház. Az Emlékkertben megelevenedő program nemcsak a debreceni családoknak, hanem a Nagyváradról érkező gyerekeknek is izgalmas hétvégi kikapcsolódást kínál.
Federico García Lorca méltán ismert drámája, a Bernarda Alba háza lesz a 2026/27-es évad második bemutatója, amely letaglózó élményt ígér a közönségnek.
A tervek szerint halad a nagyváradi Multifunkcionális Kulturális Központ építése, amelynek munkálatairól a helyszínen tartott sajtótájékoztatót Mircea Mălan, a Bihar Megyei Tanács elnöke, Călin Roman, az Erbașu Építőipari Vállalat erdélyi régióigazgatója, valamint Dorin Roțiu, a kivitelező projektmenedzsere.
Augusztus 3. és 10. között első alkalommal rendezik meg Nagyváradon a Patachich Summer Music Academy nemzetközi nyári zenei akadémiát, amelynek résztvevői között egy Debrecenben tanuló fiatal muzsikus is helyet kapott. A Nagyváradi Római Katolikus Püspökség kezdeményezésére életre hívott program célja, hogy a szakmai fejlődés mellett nemzetközi művészi kapcsolatokat és közösséget építsen a következő zenészgeneráció számára.
Bár a 2025/2026-os színházi évad lezárult, Debrecenben és Nagyváradon a nyári hónapok sem telnek eseménytelenül. Míg a nagyváradi Szigligeti Színház már a következő évad egyik legnagyobb vállalkozására, a Légy jó mindhalálig musical bemutatójára készül, addig a debreceni Csokonai Nemzeti Színház a Campus Fesztiválon bizonyítja, hogy a színház a hagyományos falakon kívül is otthon érzi magát.