Kultúra hírek

Kultúra
A Debrecen Kultúrájáért Alapítvány díjazottjai 2021-ben A Debrecen Kultúrájáért Alapítvány díjazottjai 2021-ben
A Debrecen Kultúrájáért Alapítvány díjainak és alkotói ösztöndíjainak átadására a hagyományok szerint a magyar kultúra napján, január 22-én kerül sor. Erre ebben az esztendőben a járványhelyzet nem adott lehetőséget. Az elismerések átadása így 2021. június 11-én történt meg rendhagyó helyszínen, a debreceni Régi Városháza belső udvarán.
Kultúra
Nagyváradon idén is megünneplik a szecesszió világnapját Nagyváradon idén is megünneplik a szecesszió világnapját
Nagyvárad város önkormányzata a projektgazdája A Duna menti régió kulturális identitásának erősítése a közös szecessziós örökség segítségével elnevezésű projektnek. A projekt során kiemelt figyelemben részesül a magyar kezdeményezésű szecesszió világnapja is, melyet június 10 és 13. között Nagyváradon is megtartanak. A Duna Transznacionális Együttműködési Program által támogatott rendezvényen magyar, román és angol nyelvű vezetett városi sétákkal, kiállítással, konferenciával, gyerekprogramokkal és filmvetítéssel várják a hazai és külföldi érdeklődőket. Június 10-én pedig bemutatják a magyar szecesszió legismertebb képviselőinek, Vágó László és József építészeknek szentelt nagyváradi emlékhely és állandó kiállítás létrehozásának tervét. (RÉSZLETES PROGRAM)
Kultúra
Debrecen pályázik az Irodalom Városa címre Debrecen pályázik az Irodalom Városa címre
Aláírta a határozatot a város polgármestere: Debrecen pályázik az UNESCO ?Irodalom Városa? címére. A kultúra számos területére kiterjedő, négyéves programterv középpontjában az ?irodalom mint gyógyír? áll. A széleskörű összefogással megírt pályázat részleteiről a Református Kollégium Nagykönyvtárában tartottak tájékoztatót. 
Kultúra
Folytatódik a nagyváradi színészek művészi kiáltványa Folytatódik a nagyváradi színészek művészi kiáltványa
A május 21-ei utcai megmozdulást követően újabb művészi kiáltvánnyal készül a Szigligeti Színház és a Regina Maria Színház társulata: ezúttal június 4-én, 19 órától, a HolnapUtán Fesztivál programjában tartanak koncertszínházat.
Kultúra
Jövőre rendezik meg az első Nemzetközi Kodály Versenyt Debrecenben Jövőre rendezik meg az első Nemzetközi Kodály Versenyt Debrecenben
2022 júniusában a vonósok, a továbbiakban pedig minden páros évben más és más hangszercsoportok legkiválóbb fiatal muzsikusai mérik össze tudásukat. A Kodály Filharmónia Debrecen által rendezett versenysorozat szakmai partnere a világ legnagyobb ifjúsági zenei szervezete, a Jeunesses Musicales. A versenyre június 1-jén nyílik meg a jelentkezés, és egészen december 16-ig, Kodály születésnapjáig várják a pályázatokat a https://kodalycompetition.com/ oldalon.