Ajánló
Októberben ingyenes vezetett sétákon ismerhetjük meg a Nagytemplomot és környékét Októberben ingyenes vezetett sétákon ismerhetjük meg a Nagytemplomot és környékét
Debrecen városának ikonikus jelképe a Református Nagytemplom. A cívisváros minden lakója jól ismeri kívülről a neoklasszicista stílusú épületet ? de vajon a történetével és jelentőségével is tisztában vagyunk? Október folyamán hat ingyenes vezetett sétát is hirdet a Nagytemplomi Gyülekezet, hogy bárki megismerhesse a város szimbólumát.
Közélet
Több ezren tekintették meg a Nagyváradon a magyarországi eucharisztikus csodának emléket állító debreceni virágkocsit Több ezren tekintették meg a Nagyváradon a magyarországi eucharisztikus csodának emléket állító debreceni virágkocsit
Az ökumenikus hétvégét a Királyhágómelléki Református Egyházkerület és a Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye összefogásával és a Partiumi Keresztény Egyetem helyszínfelajánlásával rendezték meg, illetve számos kulturális program érkezett Debrecenből Nagyváradra.
Kultúra
Világviszonylatban is páratlan nemzetközi kiállítás nyílt Debrecenben Világviszonylatban is páratlan nemzetközi kiállítás nyílt Debrecenben
Október 3-án nyílt a debreceni MODEM Modern és Kortárs Művészeti Központ nemzetközileg egyedülálló kiállítása, a Párizsi absztraktok. Az 1500 m2-es kiállítás középpontjában a világhírű, a valaha volt legnagyobb hivatalos nonfiguratív csoportosulás, az Abstraction-Création áll. Az eseményen köszöntő beszédet mondott Kósa Lajos, országgyűlési képviselő, Dr. Puskás István, Debrecen kultúráért felelős alpolgármestere, Vizi Katalin, a MODEM ügyvezető igazgatója, valamint Dr. Mészáros Flóra, a kiállítás kurátora. A kiállítást Sarah Wilson, a Courtaulds Institute of Art professzora nyitotta meg.
Ajánló
Nagyváradi vendégek a MagdaFeszten Nagyváradi vendégek a MagdaFeszten
A MagdaFeszt vendége lesz a kortárs román színház egyik legizgalmasabb alkotója, Gianina Cărbunariu, a nagyváradi társulat pedig október 5-én a Csokonai Irodalmi Labor Pódiumtermében mutatja be a Cărbunariu szövege alapján készült, megtörtént esetet feldolgozó, A tigris című előadást.
Sport
Nagyvárad feliratú magyar zászló a Dhaulagiri csúcsán Nagyvárad feliratú magyar zászló a Dhaulagiri csúcsán
A Kárpát-medencei magyarságnak kívánt kitartást, miután meglobogtatta a Nagyvárad feliratú magyar zászlót Varga Csaba a Dhaulagiri 8167 méter magas csúcsán.