Közélet
Megszűnt a Digi Tévé nagyváradi regionális adása Megszűnt a Digi Tévé nagyváradi regionális adása
A Digi 24 tévé 2012-ben vette át Nagyvárad helyi televízióját, a TVS-t. A nagyváradi stúdió beindítására egy nagyszabású fejlesztési terv keretében került sor, amelynek során nyolc regionális stúdiót létesített a DIGI 24 néven sugárzó országos hírtelevízió. Az akkor 50 tagú stáb a reggeli órákban négy, délután és este egy-egy helyi híradót és több tájékoztató műsort gyártott, és sugárzott. A nagyváradi stáb, romániai témákban, Magyarországról is gyakran közvetített.
⇢
Közélet
Első alkalommal és hagyományteremtő céllal rendezik meg a Debreceni Katolikus Bált Első alkalommal és hagyományteremtő céllal rendezik meg a Debreceni Katolikus Bált
Első alkalommal és hagyományteremtő céllal rendezik meg a Debreceni Katolikus Bált  február 8-án, pénteken a Kölcsey Központ báltermében.  A mulatságra ? amelyre a városban működő hat római katolikus plébánia közösségeinek tagjait is várják ?, 740 fő jelentkezett, így minden jegy elkelt.  A vendégeket Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspök és Papp László, Debrecen polgármestere köszönti majd az eseményen. 
⇢
Kék hírek
Honfitársa belga tartózkodási engedélyével akarta átlépni a határt a vietnami férfi Honfitársa belga tartózkodási engedélyével akarta átlépni a határt a vietnami férfi
Illegálisan, egy honfitársa irataival szerette volna elhagyni Romániát az a vietnami férfi, akit a borsi határátkelőnél fogtak el a román határrendészek.
⇢
Kultúra
Család ellen nincs orvosság ? Ray Cooney világhírű vígjátékával érkezik Nagyváradra a Harag György Társulat Család ellen nincs orvosság ? Ray Cooney világhírű vígjátékával érkezik Nagyváradra a Harag György Társulat
Ray Cooney világhírű vígjátékával vendégszerepel Nagyváradon a szatmárnémeti Harag György Társulat. A bérletcserés program keretében megvalósuló vendégelőadásokra február 15-17. között kerül sor a Szigligeti Színházban. (VIDEÓAJÁNLÓ)
⇢
Ajánló
Rendhagyó programok, vadonatúj foglalkozások és izgalmas kalandok - Négyéves szülinapját ünnepli az Agóra Rendhagyó programok, vadonatúj foglalkozások és izgalmas kalandok - Négyéves szülinapját ünnepli az Agóra
2015. február 10-én nyitotta meg kapuit Debrecenben az Agóra Tudományos Élményközpont, amely azóta a régió meghatározó intézményévé vált. Az élményközpont programjain az elmúlt négy évben több mint 150 ezren vettek részt, a tavalyi látogatószám az előző évi tendenciáknak megfelelően 44 ezer körül alakult. Az Agóra születésnapját idén is különleges rendezvénnyel ünneplik meg.
⇢