Ajánló
Három debreceni produkció a Fölszállot a páva fináléjában. A szavazók döntik el, ki lesz a győztes Három debreceni produkció a Fölszállot a páva fináléjában. A szavazók döntik el, ki lesz a győztes
December 21-én, pénteken este három debreceni produkciónak is szurkolhatunk a Fölszállott a páva - A Döntők Döntőjének fináléjában! A Pendely Énekegyüttest, Majer Tamást és a Debreceni Hajdú Táncegyüttest eddig is óriási szeretet- és szavazatáradat segítette a verseny ideje alatt, de mint közösségi oldalukon írják, most tényleg nagy szükségük van a szurkolók segítségére. A Hajdú Táncegyüttes a debreceni Hajdú székházba közös ?pávadrukker? bulira hívja a szurkolókat, de szavazataikkal azok is segíthetik Debrecen táncosait, akik otthon, a képernyőkön keresztül követik fellépésüket.
⇢
Közélet
Debrecenben és Nagyváradon is bővül a közlekedési infrastruktúra Debrecenben és Nagyváradon is bővül a közlekedési infrastruktúra
Debrecenben két lakóövezet, az Epreskert és a Tégláskert kapott kijáratot a Mikepércsi útra. A közvilágítással ellátott út, a repülőtérre érkezőknek is biztonságosabbá teszi a közlekedést. Nagyváradon pedig elkészült a várost Szentandrással összekötő út. Az új út, a Nagyváradot az észak-erdélyi autópályával összekötő úthoz kapcsolódik majd.
⇢
Ajánló
Állatok karácsonya: most megtudhatod, miből áll a debreceni zoo lakóinak ünnepi menüje Állatok karácsonya: most megtudhatod, miből áll a debreceni zoo lakóinak ünnepi menüje
Az Állatkert lakói a látogatók egész éves figyelmét és támogatását a gazdag programkínálat mellett félárú belépőjeggyel köszönik meg.
⇢
Gazdaság
Kelet-Magyarországon épít gyárat az Airbus Helicopters Kelet-Magyarországon épít gyárat az Airbus Helicopters
Helikopterekhez szükséges alkatrészeket gyártó üzemet létesít Magyarországon az Airbus Helicopters, a 2021-re elkészülő beruházással több száz munkahely jön létre. A beruházás konkrét helyszínéért két kelet-magyarországi város verseng.
⇢
Campus
Vidékfejlesztési agrármérnök képzést is indít a Debreceni Egyetem a Partium Keresztény Egyetemen Vidékfejlesztési agrármérnök képzést is indít a Debreceni Egyetem a Partium Keresztény Egyetemen
A nagy sikerrel működő mezőgazdasági mérnök alapszak után vidékfejlesztési agrármérnök képzést is indít a Debreceni Egyetem a Partium Keresztény Egyetemen, várhatóan 2019 szeptemberében. A részleteket workshopon vitatták meg a két intézmény oktatói.
⇢