Kultúra
A padlás: minden idők legsikeresebb magyar zenés játéka a Csokonaiban A padlás: minden idők legsikeresebb magyar zenés játéka a Csokonaiban
A legendás musicalt, A padlást mutatja be a Csokonai Színház december 21- én pénteken a Víg Kamaraszínházban. Presser Gábor, Sztevanovity Dusán és Horváth Péter félig mese - félig musicaljét Visky Andrej rendezésében láthatják a nézők. A padlás minden idők legsikeresebb magyar zenés játéka, amelyet az 1988. január 29-es vígszínházi ősbemutató óta már majdnem az összes vidéki színház a műsorára tűzött. A fiatal Rádiós szerepében Kránicz Richárdot láthatja majd a közönség. A díszletet Claire De Liso, a jelmezt Nagy Eszter tervezte. A jól ismert dalok, az Örökre szépek, a Fényév távolság és a Szilvásgombóc nem először hangzanak el a Csokonai színpadán, hisz 1988-ban már műsorra tűzte a színház minden idők legnépszerűbb magyar musicaljét.
⇢
Közélet
Útnak indították a háromezer kék vödröt, Erdélybe és Kárpátaljára is jut belőlük Útnak indították a háromezer kék vödröt, Erdélybe és Kárpátaljára is jut belőlük
A Debreceni Karitatív Testület karácsonyi szeretetakciójának fontos része a Dorkász Szolgálat ?Kék vödör?tartós élelmiszer-gyűjtő akciója. A szervezők 3000 család megsegítésére elegendő élelmiszert gyűjtöttek össze, 1000 vödör debreceniekhez érkezik, a többi 2000 pedig vidéken, illetve Kárpátalján és Erdélyben talál majd gazdára.
⇢
A nap képe
Áder János adventi díszebéden látta vendégül a határon túli egyházi vezetőket Áder János adventi díszebéden látta vendégül a határon túli egyházi vezetőket
Adorjáni Dezső Zoltán kolozsvári evangélikus püspök, Pál József Csaba temesvári római katolikus püspök, Tamás József gyulafehérvári segédpüspök, Haszonicsné Ádám Mária, Jakubinyi György gyulafehérvári érsek, Áder János köztársasági elnök, Bálint Benczédi Ferenc erdélyi unitárius püspök, Schönberger Jenő szatmárnémeti püspök, Böcskei László nagyváradi püspök,Kató Béla kolozsvári református püspök és Csűry István nagyváradi református püspök (körbe, b-j) 2018. december 19-én a Sándor-palotában, ahol a köztársasági elnök adventi díszebéden látta vendégül a határon túli egyházi vezetőket. Áder János tegnap a magyarországi egyházi vezetőknek adott adventi díszebédet. MTI/Máthé Zoltán
⇢
Hírsáv
Csökkenti a Mol 3 Ft-tal a gázolaj árát pénteken, a 95-ös benzin ára nem változik Csökkenti a Mol 3 Ft-tal a gázolaj árát pénteken, a 95-ös benzin ára nem változik
⇢
Gazdaság
Elfogadta a nyugdíjtörvényt a román képviselőház (FRISSÍTVE) Elfogadta a nyugdíjtörvényt a román képviselőház (FRISSÍTVE)
Elfogadta szerdán a román képviselőház plénuma az egységes nyugdíjrendszer törvényét. A jogszabály elfogadása mellett 193, ellene egy képviselő szavazott, 14-en tartózkodtak. A keddi, cikkelyenkénti vitán a plénum megszavazta az RMDSZ módosító javaslatát, és ismét befoglalták a nyugdíjas meghatározásába azokat a súlyos testi fogyatékkal élő személyeket, akik legalább a kötelező minimális járulék egyharmadát befizették.
⇢