Kultúra hírek

Kultúra
Magyar filmpremierekkel érkezik Nagyváradra a Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál Magyar filmpremierekkel érkezik Nagyváradra a Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál
Idén először, Nagyvárad is csatlakozik azon városokhoz, ahol megáll a TIFF karaván. Románia legnagyobb filmfesztiváljának nagyváradi programjában fontos helyet foglalnak el a magyar filmek, szeptember 7. és 9. között az elmúlt év legjobb magyar alkotásaiból négyet láthatunk majd, ezek közül kettőt most először vetítenek le Romániában.
⇢
Kultúra
Vasárnap tartja kapunyitó rendezvényét a Vojtina, a bábszínház öt bemutatóval készül az új évadra Vasárnap tartja kapunyitó rendezvényét a Vojtina, a bábszínház öt bemutatóval készül az új évadra
Öt bemutatóval készül az új évadra az idén 25 éves debreceni Vojtina Bábszínház. A 2018/2019-es évad kínálatából vasárnap kaphatnak ízelítőt azok, akik elmennek a társulat Idesüss a Figurásra! című kapunyitó rendezvényére.
⇢
Kultúra
Utcakölykök a vár színpadán Utcakölykök a vár színpadán
A VII. Nagyváradi Nyári Színházi Fesztivál hatodik előadását augusztus 21-én, kedden este 20 órától láthatja a közönség a vár színpadán. A Szigligeti Színház és a Nagyváradi Magyar Diákszövetség koprodukciója, az Utcakölykök, a Szigligeti Színház színésznőjének, Tóth Tündének a rendezésében kerül bemutatásra a nagyváradi vár nyári színházában.
⇢
Kultúra
Rangos elismerés a Szigligeti Színház művészének Rangos elismerés a Szigligeti Színház művészének
Rétvári Bence, az EMMI miniszterhelyettese és Fekete Péter, kultúráért felelős államtitkár augusztus 20-a alkalmából Magyar Arany Érdemkereszt, Magyar Ezüst Érdemkereszt, Magyar Bronz Érdemkereszt állami kitüntetéseket, valamint Móra Ferenc-, Pauler Gyula-, Szinnyei József-díjakat adott át a Pesti Vigadóban. A kortárs táncművészet partiumi megteremtését és népszerűsítését szolgáló munkája elismeréseképpen Magyar Ezüst Érdemkereszttel tüntették ki Dimény Leventét, a nagyváradi Szigligeti Színház színművész-koreográfusát.
⇢
Kultúra
Száz éve született Gábor József, a nagyváradi és a debreceni színházi kapcsolatok kezdeményezője Száz éve született Gábor József, a nagyváradi és a debreceni színházi kapcsolatok kezdeményezője
A száz éve született Gábor József színművész fél évszázadon át a Körös-parti város színházának nagy tekintélyű, ugyanakkor népszerű színművésze volt. 1966 és 1969 között, a magyar társulat vezetőjeként, újraindította a Nagyvárad és Debrecen színházai közötti kapcsolatokat. A nagyváradi magyar sajtó a színészt, rendezőt méltatja, lánya, Gábor Kati a denagy-hu olvasóinak édesapjához fűződő személyes kapcsolatáról is beszél.
⇢