Kultúra hírek

Kultúra
Thurzó Zoltán: Hiszek a civil összefogás eredményességében Thurzó Zoltán: Hiszek a civil összefogás eredményességében
Thurzó Zoltán Magyar Kultúra díjas nagyváradi zongoraművész ünnepi zongorahangversenyével tiszteleghetünk államalapító Szent István királyunk emléke előtt Nagyváradon, augusztus 19-én. A koncerten, melyre az újvárosi református templomban kerül sor, olyan neves, nemzetközileg is elismert művészek lépnek fel, mint Mondok Yvette szopránénekesnő, Florin Mircea Ganea basszista és Meleg Vilmos színművész. Az esemény jótékonysági célt is szolgál, a közönség adományaiból befolyt összeget egy halláskárosult váradi kislány javára fordítják. A hangverseny megálmodójával, Thurzó Zoltánnal beszélgettünk. 
⇢
Kultúra
220 éves a nagyváradi magyar színjátszás 220 éves a nagyváradi magyar színjátszás
1798. augusztus 26-án tartották az első hivatásos magyar színielőadást Nagyváradon. A jeles esemény 220. évfordulóján, augusztus 21-26. között ünnepi hetet tart a Szigligeti Színház, amelynek programjában két bemutató, beszélgetések, megemlékezések, színháztörténeti előadás, illetve az Örökös Tagságok átadása is helyet kapott.
⇢
Kultúra
Először állítanak ki közösen a bihari sajtófotósok Először állítanak ki közösen a bihari sajtófotósok
Ma délután a debreceni Kölcsey Központban megnyílt a Bihari fotóriporterek tárlata. A kiállítás szervezői azt tervezik, hogy ezentúl rendszeresen, évente megrendezik, és mindkét városban bemutatják a régió román és magyar fotóriportereinek munkáit felvonultató tárlatot, mely mindig az előző év krónikáját adja - képekben. 
⇢
Kultúra
Két nő - egy kihagyhatatlan előadás a várszínpadon Két nő - egy kihagyhatatlan előadás a várszínpadon
Augusztus 16-án, csütörtökön 20 órától Szakonyi Károly Két nő című cekkerdrámája látható a VII. Nagyváradi Nyári Színházi Fesztivál ötödik előadásaként.
⇢
Kultúra
Jubileumi évadot hirdetett a Szigligeti Színház. A határon túlról érkezőket a Bessenyei György régióbérlettel várják. Jubileumi évadot hirdetett a Szigligeti Színház. A határon túlról érkezőket a Bessenyei György régióbérlettel várják.
Tizennyolc tervezett premierrel, köztük két ősbemutatóval, három fesztivállal és számos rendhagyó eseménnyel várja közönségét a 2018/2019-es évadban a nagyváradi Szigligeti Színház három társulata. A színház többek között meghívást kapott a debreceni Csokonai Színház által szervezett őszi fesztiválra, és a két intézmény között idén is folytatódik az előadáscsere program. A debreceni és a határ menti magyar települések színházkedvelő közönségére is gondolt a váradi teátrum, számukra régióbérletet kínálnak. 
⇢