Kultúra hírek

Kultúra
Debrecenben és Nagyváradon is megnyitják a színházak jegypénztárait Debrecenben és Nagyváradon is megnyitják a színházak jegypénztárait
A Csokonai Színház június 15-től, míg a Szigligeti Színház június 24-től várja mindazokat, akik rendezni kívánják a korábban megváltott bérletekre és belépőjegyekre vonatkozó ügyleteket. A fel nem használt jegyek és bérletek esetében a színházak több lehetőséget is kínálnak a nézőknek. Mielőtt döntenénk, ne feledjük, hogy a jegy- illetve bérlethányad összegéről való lemondással a nehéz helyzetbe került színházak művészeti munkáját támogatjuk!
⇢
Kultúra
"Levelet" írt közönséghez a Csokonai Színház "Levelet" írt közönséghez a Csokonai Színház
Milyen a színház taps nélkül? Ha nincs önfeledt nevetés, fojtott sírás? Hogy viseli a színész a néző hiányát? Olyan régen látta már, hogy szinte kiált érte. A Csokonai Színház a Ti, akik?. kisfilmmel indítja el és várja más színházak csatlakozását is a #visszavárunk kampányhoz.
⇢
Kultúra
Elmarad az idei Szent László Napok Elmarad az idei Szent László Napok
Közleményben jelentette be a nagyváradi Szent László Napokat szervező Szent László Egyesület, hogy az ez évi, június 22 és 28. közötti hétre tervezett programsorozata elmarad. Az egyesület azért döntött úgy, hogy nem elhalasztja, hanem lemondja idei rendezvényét, mert úgy gondolják, hogy "városalapító szent királyunk ünnepét a június 27-e, azaz Szent László születésének évfordulója környékén kell megtartani, ahogyan történt a Szent László Napok eddigi történetében."
⇢
Kultúra
Az ember tragédiája folytatásának egyik felvonása a Nagyvárad-Berlin tengelyen játszódik Az ember tragédiája folytatásának egyik felvonása a Nagyvárad-Berlin tengelyen játszódik
A székesfehérvári Vörösmarty Színház nagy vállalkozásba fogott, négy kortárs szerző segítségével szeptember 12-én be kívánják mutatni Madách Imre drámai költeményének, Az ember tragédiájának folytatását új színekkel. Závada Pál színe a Nagyvárad-Berlin tengelyen játszódik, Ádámja Nagyváradról indulva jut el az 1930-1940-es évek Berlinjéig, hogy aztán a berlini fal leomlásával tetőzze be a maga karriertörténetét.
⇢
Kultúra
A virtuális után a valós térben is megnyílt a XII. Eurofotoart Stars Nemzetközi Szalon A virtuális után a valós térben is megnyílt a XII. Eurofotoart Stars Nemzetközi Szalon
A koronavírus-járvány megfékezésére hozott korlátozó intézkedések enyhítése után egy nappal, az Euro Foto Art Galéria, Nagyvárad - Románia FIAP Kiállítási Központban megnyílt a XI. Európai Fotográfiai Fesztivál keretén belül megrendezett XII. Eurofotoart Stars Nemzetközi Szalon. A Nemzetközi Fotóművészeti Federáció (FIAP) égisze alatt megszervezett kiállítás online megnyitóját május 8-án már megtartották. A tárlat Európa 36 országának városait mutatja be, 107 képben. Az alkotásokat az Euro Foto Art Nemzetközi Egyesület és 54 partnerszervezetének tagjai készítették. 
⇢